Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)
Hudi József: A balatoni fürdőkultúra kialakulása a 18–19. században (1783–1914)
A megváltozott mentalitást az 1836-1840 között vezetett ún. panaszkönyv is bizonyítja.5 A külföldet megjárt előkelő vendégek a nyugat-európai fürdők színvonalát kérték számon az apátságtól és ennek érdekében jótanácsok, javaslatok özönével árasztották el a fürdőtulajdonost. Többek közt az 1831-ben épített célszerűtlen állandó színház mellé nyári színkör (aréna) építését, az angolkert fejlesztését, a savanyúvízi kút előtti sétatér átalakítását és megvilágítását, Balaton- parti sétány kialakítását, a balatoni gőzhajózás megteremtését, a balatoni hidegfürdő bővítését, mentőcsónak használatát, úszómester alkalmazását javasolták. Emellett fedett sétány, társalgó (kúrszalon) építését is szorgalmazták. A table d'hóte étkezést biztosító apátsági vendéglőben kevesebb, de jobb minőségű ételt kívántak fogyasztani, a kávéházban több magyar hírlapot szerettek volna olvasni. Az apátság az 1834. évi tűzvészt követően, 1835-től saját kezelésbe vette a fürdőtelepet és Écsy Lászlót nevezte ki savanyúvízi felügyelőnek. Écsy savanyúvízi felügyelőként, 1867-től fürdőigazgatóként mindent megtett a vendégek kényelmének biztosításáért.6 Hivatali tevékenységét pontosan tükrözik hiányosan fennmaradt naplói, melyek ma már nyomtatásban is olvashatók.7 A kapitalista átalakulás során a Balaton-parti települések abban a tekintetben is versenyhelyzetbe kerültek egymással, hogy milyen szerepet töltenek be a balatoni fürdőkultúrában és vendéglátásban. A Balaton-régiónak pedig már nem csak a nagyhírű külföldi fürdőkkel, hanem az új típusú fürdőkkel és gyógyhelyekkel is fel kellett venni a versenyt. A fizetőképes vendégek körében ugyanis egyre kedveltebbé váltak az adriai tengeri fürdők és a magashegyi gyógyüdülők, élükön Tátrafüreddel.8 Nem véletlen, hogy a balatoni fürdőpropaganda egyre többet hivatkozott a tóra, mint magyar tengerre. Lóczy Lajos tudományos érveket is 5 Hudi József: Balatonfüredi panaszkönyv 1836-1840. Balatonfüred, 2015. (Balatonfüred Közalapítvány kiadványai, 74.) 6 Écsy László (Pér, 1807. december 1. - Balatonfüred, 1895. május 11.) ügyvéd, balatonfüredi fürdőfelügyelő, fürdőigazgató. A győri gimnáziumot, majd jogakadémiát elvégezve 1832-től Pannonhalmán főapátsági irodai írnok, 1834-ben a leégett fürdőtelep építkezéseinek felügyelője, 1835-től fürdőfelügyelő, 1867-1889 között fürdőigazgató, 1889-től nyugdíjasként élt Füreden a saját nyaralójában. Az arácsi református temetőben nyugszik. A reformkori és 1849 utáni fürdőfejlesztések kulcsfigurája, a balatoni gőzhajózás megteremtésében is fontos szerepet játszott. Részletesebben: Baán Beáta (fő- szerk.): Balatonfüredi életrajzi lexikon. Balatonfüred, 2011. 58. p. (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 61.) 7 Katona Csaba: Écsy László fürdőigazgató naplói, 1850-1852,1856., Balatonfüred, 2008. (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 38.), Lichtneckert András: Écsy László balatonfüredi fürdőigazgató naplója 1863-1892. Balatonfüred, 2008. (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 41.) 8 A Fiume közelében lévő észak-adriai Abbáziát 1882-ben, a vele szemben lévő Cirkvenicát 1894- ben alapították. A világhírű tátrai üdülőhelyek a 19. század utolsó, a 20. század első évtizedében épültek ki. Vö. Kosa László: Fürdőélet a monarchiában. Bp., 1999. 45., 53-54. p. - A probléma súlyát mutatja, hogy 1913-ban Abbáziában 54 ezer vendég nyaralt, 30 ezer (60%) magyar volt. Vö. Kanyar József: Siófok fürdőkultúrájának történetéből. In: Siófok. Várostörténeti tanulmányok. [Siófok,] 1989. 221-246. p. Hivatkozott adat: 225. 141
