Bilkei Irén (szerk.): Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez 2016. - Zalai gyűjtemény 80. (Zalaegerszeg, 2016)

Hudi József: A balatoni fürdőkultúra kialakulása a 18–19. században (1783–1914)

A Füred falutól elkülönülő Savanyú vízen jelenlegi ismereteink szerint 1702- től seborvosok vállalkozásaként indult meg az intézményes gyógyítás. A tihanyi apátság 1749-től lett az egész fürdőtelep bérlője, 1755-től pedig tulajdonosa. Az 1780-as évek derekán alakult ki az állandó személyzettel (orvos, gyógyszerész, fürdőbiztos) ellátott fürdőtelep, amely urbanizált településnek számított. 1866 után villanegyeddel bővült, s a 20. század elején európai színvonalú fürdőhellyé vált. A tihanyi apátság a pannonhalmi főapátság anyagi támogatásával és egyetértésével óriási beruházásokkal korszerűsítette a gyógyfürdőt, amely már az első világháború előtt a szív- és érrendszeri betegségek gyógyításának egyik központjává vált. Míg a többi fürdőhely szezonális jellegű maradt, az 1913-ban átadott füredi szanatórium már egész évben fogadni tudta a vendégeket.

Kevesen tudják, hogy a Balaton vizének szintén gyógyerőt tulajdonítottak, ezért a fürdőorvosok a 19. században a tó vizét is hosszú ideig gyógyításra használták. A Balaton tavi fürdőélet első nyomaira II. József korában bukkanunk. Mai ismereteink szerint 1783-ban elsőként egy magánszemély, Szily József Pest vármegyei alispán magánhasználatra egy tutajszerű építményt („lapos fenekű gályát") készíttetett, mely 1786-ban egy balatoni viharban szerencsétlenül járt, darabjaira tört. Az esetet Horváth Adám, a kor népszerű költője versben örökítette meg. Szily a Zamárdiban tárolt faanyagot a köz javára ajánlotta fel, így ennek felhasználásával építtette fel a kamarai adminisztráció a hidegfürdőt, melyet 1787-1790 között veszteségesen működtetett.3 Valószínűleg azért, mert a tavi fürdőzéstől ekkor még idegenkedett a gyógyfürdő közönsége.

A reformkor küszöbén azonban megváltozott a fürdővendégek elvárása. 1821-ben Oesterreicher Manes József fürdőorvos, 1822-ben a tihanyi apátság épített fürdőházat, melyet a későbbiekben fokozatosan bővíttetett. A reformkor idején már a balatoni fürdőzés olyannyira népszerűvé vált, hogy a tavi fürdőház vendégforgalma a forró nyarakon a hagyományos melegfürdő forgalmát is meghaladta.4 Az apátság gyorsan alkalmazkodott a megváltozott igényekhez: pontosan szabályozta a fürdő használatát, és fürdőköpeny, törölköző bérlését is lehetővé tette. A legnagyobb szálló, az ún. Horváth-ház inspektora, Franz Alfonso/ Alfonso Ferenc csónakázási lehetőséget is biztosított.

3Matyikó Sebestyén József: „Oh Füred, drága Helikon..." [I.] Balatonfüred a magyar irodalomban (1777-2006). Balatonfüred, 2006. 22-26. p. (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 26.), Lichtneckert 2013.134. p.

4 Ezt a változást 1988-ban írt tanulmányunkban mutattuk ki, melyben Magyarországon elsőként használtuk a fürdői vendégnévsorokat társadalomtörténeti elemzésre. Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. In: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból 1989. (Zalai Gyűjtemény, 28.) Szerk. Bilkei Irén. Zalaegerszeg, 1989.109-135.

140