Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között II. 1932 -1945 - Zalai gyűjtemény 78. (Zalaegerszeg, 2015)

Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1932. január 5.–1945. február 22.

Ebből világosan kitűnik, és nem lehet kétséges, hogy a káros vérkeveredés meg- gátlása a cél, ha pedig ez a cél, akkor kizárólag fajvédelmi okokból, a magyar vér tisztántartása céljából készült ez a 9. §. Ha ez így van, mint ahogy így van, akkor egyáltalában nem értem, miért nem számít zsidónak az az egyébként százszázalékosan zsidó vérségű egyén, akinek nagyszülei keresztényként jöttek ugyan a világra, de dédszülei azonban zsidóknak születtek.

Tekintve, hogy az indokolás ismételten kijelenti, hogy a javaslat a vérkeveredést kívánja meggátolni, mert károsnak tartja, aminthogy káros is, tisztelettel felteszem a kérdést, vajon a kikeresztelkedett dédapáktól származó zsidó vér keveredése mennyivel kevésbé káros, mint az izraelita vallású zsidóé. Azt hiszem, az egyház ittlévő tiszteletreméltó képviselői sem állítják azt, hogy a keresztvíz a zsidó faját vagy vérét megváltoztatja. Nagyon kérem, az igen t. miniszter urat, ne méltóztassék megfosztani egyetlen keresztény hitfelekezetű zsidót se attól a dicsőségtől, hogy a kiválasztott fajhoz tartózhassák. Nem akarom t. i. feltételezni, hogy ez a szakasz csak azért csúszott bele a javaslatba, hogy a régebben kikeresztelkedett, úgynevezett nagyzsidók, akik gazdasági életünk első vonalába vannak jól beágyazva, ismét kivételek legyenek és nem-zsidónak számítsanak. A zsidó fogalmának meghatározásához zsidó vallásnak semmi köze nincsen. Kizárólag azt lehet csak figyelembe venni, hogy hány százalék zsidó vér folydogál valakinek az ereiben.

Azt a tényt, hogy a hazai zsidóság 1895-től kezdve évről-évre nagyobb és nagyobb százalékban házasodott össze nemzsidókkal, Közi Horváth József képviselőtársam a polgári házasság illetőleg a vegyes házasságok bevezetésének tulajdonította, ezt jelölte meg ennek fő okául. Ezzel az álláspontjával szemben ellenkező álláspontot foglalok el. Eltekintve attól, hogy 1895-ben a zsidóság létszáma, nem sokkal múlta felül mai létszámának felét, akkor még olyan alantas foglalkozású és lenézett volt a zsidó, olyan pajeszes, mosdatlan, fokhagymaszagú, undorító jelenség volt a magyar életben, hogy nem is merészelt arra gondolni, hogy megkérje csak egy alacsonyabb osztályban elhelyezkedett magyar ember leányának is a kezét. (Rupert Rezső: Dehogy nem kérték meg! Sok áttérés volt a XVII. században és az opera liberaliák nyitva voltak a zsidóság számára is!)

Elnök: Rupert képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni.

Eitner Ákos: Később ez a veszély a vérrontás szempontjából fokozódott. Akkor, amikor a zsidó már levágatta szakállát, kimosakodott, felvette a frakkot és a díszmagyart, ahogy éppen arra szüksége volt, tudatosan megkezdte a legnagyobb vérrontó bűnözést, a fajgyalázást a magyarság ellen. (Mozgás a baloldalon.) Az volt az oka ennek, hogy nem volt a magyarság között olyan vezető egyéniség, aki felhívta volna erre a rettentő veszedelemre a közvélemény figyelmét. (Mester Miklós: Széchenyi felhívta!)

250