Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)

Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.

257. Kováts Katalin végrendelete 1808. november 21. Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Én, alább is megnevezett Kováts Katalin, noha testemben beteges, de elmémben ép és egészséges lévén, akartam ezen általam meghivatott városi magistratusi személyek előtt ezen végső rendelésemet megtenni, úgymint. 1. Az én szegény bűnös lelkemet ajánlom az felséges Úristennek irgalmasságábo, testemet pedig a földnek az ő anyjának, ahonnét eredetét vette. 2. Vas László fiamnál vagyon 40 foréntom írás szerént, melyet ugyan halálom történvén, írt fiamnál is megmaradjon, akarom. 3. Aminémű vetéseim az földeimben vannak, azon termésbűi Katica unokámnak is 40 foréntok kiadassanak, úgy kívánom. 4. Ezen Farkas Bognár Gábor szomszédságában fekvő házom pedig egy kis ka­ntora, és egy istállón kívül, melyet László fiam épétett, eladassék többnek ígé­rőnek, és annak árábúl 30 foréntok lelkemért, úgymint 10 ftok az itten lévő ispitályra, 10 ftok pedig Kis Cellbe szentmisékre, 10 foréntok ismét Szent Lász­lóra ugyan misékre oly módon kiadassanak, hogy megholt két hiteseimért, és több megholt atyámfiáiért ezen isteni szolgálótok vitessenek végbe. Ismét 20 foréntokat az megöregült, és elnyomorult házi szegényeknek, értem való min­dennapi imádságokért kiosztassék, rendelem. De még ezenkívül is az itten lévő Kálváriára /:ahova testem temettessék:/ 10 foréntok kiadassanak, úgy akarom. 5. Halálom történvén 3 céhvei, úgymint szűr és váltómíves szabók, és varga céh­vei tisztességesen eltakarétásom légyen meg, ezt kívánom. 6. Az Jánkai szőlőm László fiam és Katica unokám között oly formán fölosztas­sék, hogy László fiamnak / :aki is már több esztendőktől fogva az szőlőt job- bétotta:/ fölső, mint jobbik része adassék, azonkívül pedig még három vagy négy hordó is, amelyek László fiam áltol szereztettek, nála maradjanak, ezt rendelem, és akarom. 7. Hogyha pedig halálom után László fiam is magtalanul meghalna, úgy az Kati­ca unokám is meghalna, tehát minden jószágom, ingó és ingatlan eladattas- sék, és az menyemnek móringján kívül, mind lelkemért és följebb már megírt atyámfiáiért, lelkünk segétségére elrendeltessék, kívánom. 8. Aminémű földeim és réteim vannak, egyenlőképpen László és Katica között elosztassék, akarom. 9. Ezen ide mellékezett ágyiruhákrúl szóló conscriptio60 mutatása szerént, mind Katica unokámnak áltoladassanak, de még ezeken kívül is egy párnát és egy dunyhát, két vánkosokkal együtt amelyek jobbak, az magamébúl átoladni egy 60 A végrendelet nem tartalmazza az összeírást. 80

Next

/
Thumbnails
Contents