Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)

Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.

Negyedszer. Vagyon két ökröm, szekerem hozzá tartozandókkal együtt, melyet hagyok Ferenc fiamnak, abbúl tartozzon Örzse leányomnak fizetni 25 ftokat egy borjú helyett, a többi pedig mint magáé légyen, és semmi osztályt ne tar­tozzon adni. Ötödször. Jánkai szőlőmbül gyermekeim egyaránt osztozzanak kivévén ez idei termést, abbúl gyermekeim ne osztozhassanak. Hatodszor. Aminémő földek s rétek vágynak, abbúl is gyermekeim egyaránt osz­tozzanak, rendelem. Hetedszer. Mindazonáltal tekéntvén Ferenc fiamnak özvegyi sorsomban, 28 esz­tendőkig vélem való bánását, azért mégis rendelem, hogy Jánkai szőlőm 400 ftokért néki adassék, és abbúl gyermekeim mind egyaránt osztozzanak Ferenc fiammal együtt. Nyolcadszor. Házieszközeim melyek vágynak, mind Ferenc fiamé legyenek, semmi jusst adni ne tartozzon Ferenc fiam. Kilencedszer. Az Fejérképi utcában volt házomat hogy eladtam, és az Gyöpi ut­cában mást vettem, mely summa attúl maradt, azt elköltöttem. Azon házom elégvén, és annak helyét 25 foréntokon eladtam, abbúl gyermekeim jussokat mind kiadtam. Tizedszer. Ha halálom történne, temetésemre szükséges költségeket Ferenc fiam szenvedje, az ökrök árábúl pedig Ferenc fiam szentmisékre, lelkemért adjon, magára bízván, és több házi szegényeknek adakozzon. Hogy ezen végső rendelésemet így, és nem másképpen tettem, mely előttem föl- ovastatott, s jól megértett, és az áltolam meghivattatott városi magistratus urak előtt minden pontjaiban helybenhagytam, és kezem keresztvonásommal is erősétettem. Zala Egerszeg, die 17. 9bris 1808.59 Nagy Ruzsinka + néhai Mihály Kováts György özvegye Én előttem Czopek József város bírája előtt m. p. Én előttem Farkas József város esküdtje előtt + Előttem is Szöllössy Károly város esküdtje előtt m. p. Én előttem Udvary György város esküdtje előtt m. p. Én előttem Dömölk Bálint város strázsamestere előtt m. p. Én előttem Antal Ferenc m. p. surrogátus nótárius előtt Kétlapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek 237. 591808. november 17. 79

Next

/
Thumbnails
Contents