Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)
Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.
Korpits m. p. László Mayer m. p. József mint város esküdtjei Nemes Dömötör János írt város hites jegyzője előtt Kétlapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek 392. 370. Hegyi Katalin végrendelete 1823. március 8. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Én, alább is megírt nemes Fíegyi Katalin, előbb néhai Somogyi György199 házastársa, mast pedig néhai Lakatos Istvánnak özvegye, minekutána az Úristennek irgalmasságábúl öreg napjaimra jutván, sínylődő ágyomban feküdvén, meggondoltam ez árnyékvilágnak múlandóságát, noha testemben beteges, de elmémben ép és egészséges vagyok, nehogy holtom után gyermekeim közt valamely egyenetlenség történjen, annak eltávoztatására kívántam még éltemben, azok közt egyezséget, és igazságos elrendelést, ezen végső rendelésem által tenni, mely alább írt mód szerint ekképpen következik, úgymint: Először is az én szegény, bűnös lölkömet ajánlom az Úristennek szent irgalmasságába, aki őtet alkotta, testemet pedig ennek holta után a földnek gyomrába, ahonnéd eredetét vette. Másodszor. Boldogult férjem, Lakatos Istvánnak édesanyja után, Simon Anna után reá jutott Jánkai szőlőben mely eladatott, egy negyed rész jussát, ezen lakóházomnak megvásárlására fordítottam. Azon summa, Lakatos István férjemtől származott gyermekeimet illeti, ugyanazért holtom után, hogy nékik kiadattasson, hagyom és rendelem. 3or A Szala között lévő rétemnek fele légyen ezen utolsó és legkisebb gyermekeimé, az másik fele pedig Kati leányomnak, Renner János házostársának adasson, rendelem. 4er Ezen lakóházomnak hátulsó, puszta fundusát kész áron általadtam örökben Kati leányomnak, s házastársának Renner Jánosnak, amint levelek is megmutatják, hanem minden fizetés nélkül, ugyanazért az jussában számláltassék. Az első szobát, konyhát és középső szobát pedig, azaz első részt, mely bírásomban vagyon, mint szerzeményt oly formán hagyom Éva és Jancsi gyermekeimnek: hogyha halálom történik, az egész első rész, amely ugyan bírásomban vagyon, becsültessék meg, és azon summábúl ugyanannyi adasson kisebb gyermekeimnek is, amennyiben az hátulsó ház fundust által és elad199 Somogyi György 1797-ben végrendelkezett, lásd a 146. számú dokumentumot. 297