Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)
Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.
egész termés légyen férjemé, a földek pedig osztassanak fel gyermekeim közt, rendölöm. 6or Az ágyi ruházatimat, mely áll egy párnábúl, öt vánkosbúi, ezek légyenek az gyermekeimé, egy szerzett dunyha légyen férjemé, a többi ágyi ruházatokat úgyis férjem édesatyjátúl hozta, azokhoz semmi közöm. 7er Az házimobiliák, melyek első férjemtűl valók, légyenek gyermekeimé, amit pedig férjem tulajdon kézivel csinált, és köservesen szerzett, azok légyenek férjemé Komor Józsefé, mint tulajdon szerzeményei. 8or Többnyire az osztályt már előbb, gyermekeim közt elrendeltem és meg is tettem és most is ezen mostani végrendelésemnek is szoros megtartására az érdemes városi elöljáróságot megkérem. Minthogy pedig itt Egerszegen lakozó Baris és Kati leányaim, az mostohaatyjoknak vélek tett kegyes atyáskodásá- rúl megfelejtkeztek, nemcsak azt, de még magamat sem becsülnek, szüntelen háborgatnak, s rajtam betegágyomban is nyughatatlankodnak, ugyanazért is férjem eránt, hogy ne károsodjon, az érdemes tanácsot megkérem, és az néki hagyottakat részére kiadni rendelem. Mely toldalék végrendelésemet, minekutána teljes akaratom szerint vagyon helyben hagyom, megerősítem ezennel is tulajdon kezem keresztvonyásommal. Költ Zala Egerszegen, 29k Januar, 1828. esztendőben. Ugor Katalin + előbb Tüskés István, most Komor József felesége Én előttem Kemény József m. p. város bírája előtt Én előttem Tóth József város esküdtje előtt m. p. Én előttem Korpits m. p. László város esküdtje előtt Én előttem Mayer m. p. József város esküdtje előtt Előttem Kronsperger Ferdinánd város strázsamestere előtt + Előttem is nemes Dömötör János város hites jegyzője előtt Ezen végrendelés folyó 1828k esztendő Februar 27kén az illető felek előtt felolvastatván publicaltatott, Tüskés Borbála, nemes Hajgató Ferenc felesége, Tüskés Katalin, nemes Simon Györgynek, Anna, Fodor Jánosnak házostársaik ezennel azt jelentették ki, hogy amennyire nékik sérelmes volna ellene mondanak, többnyire az illendőséghez és igazsághoz képest elfogadják. Az özvegy pedig általában helybenhagyta. Ezennel hitelesen bizonyítjuk. Signatum ut supra. Kemény József m. p. város bírája Nemes Kováts György + Rigó József m. p. város esküdtje Benkő Ferenc m. p. 296