Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században - Zalaegerszegi végrendeletek 1701. augusztus 18.–1803. december 17.
Elsőben is az én bűnös lölkömet ajánlom a fölséges mindenható Úristennek szent irgalmasságába, testemet a földnek, ahonnénd eredetét vette. Másodszor. Ezen lakóházomat hagyom mastani feleségemnek, és tőlö szármozott gyermekemnek azért, mivel már egerszegi funduson lévő szőlőmmel öszvö- cseréltem, mely Handler Pintér István szomszédságában vagyon, ők is házbúi járandó részeket által engedték. Harmadszor. Budai völgyön lévő szőlőmet [áthúzott szövegrész: hogy Egerszegi hegyen lévő esküdtségnek rendeljére] hagyom mastani feleségemnek móringjában. Három köz Fertsel Jakab felől, szomszédságában lévő szőlő kiadassák fölivei, allával, fele hajlékkal, többi darabját pedig vándorlásban lévő fiamnak Jánosnak hagyom. Negyedszer. Tehenem vagyon, melyet hagyok feleségemnek, és gyermekemnek tartásokra maradjon, rendelem % földemmel Szív völgynél, mely vagyon. Úgy nemkülönben Mándiban lévő rétemmel együtt, hogy az nevezett rét eladassék, testem takarétására fordéttassék az ára, többi summa, ha valami megmaradna, lölkömért adják. Többire mi megmaradna ezen elszámlált javaimon kívül, mastani feleségem, és tőlö származott gyermekem közt oszoljék föl. Mely ebbéli rendelésemet tulajdon kezem keresztvonyásommal megerősétettem városi magistratus előtt. Signatum Szala Egerszeg, die 24a Mártii, 1786. Szala Eger szegen lakozó Metánkovits Varga György + Én előttem Pintér Ferenc város öreg bírája előtt + Én előttem Kovács István város esküdtje előtt m. p. Nagy Ferenc város esküdtje előtt m. p. Horváth Szűcs Ferenc városi lakos előtt m. p. Stefan Handler előtt m. p. Molnár József város kisbírája előtt + Coram me Josepho Totth jurato oppidi notario m. p. Egylapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek No. 205. 91. Kutosi László végrendelete 1786. április 17. Én, alul is [írt] Szala Egerszegen lakozó Kutosi aliter Bobits László adom tudtára mindeneknek az kiknek illik, noha testemben beteges és nyavalyás, mindaz- által elmémben ép, látván ezen nyavalyámból ki nem gyógyulhatok, tészek ily végső rendelést úgymint: 169