Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)

sunk után néhány perccel rohant utánunk, és a gyűrűt magasra tartva mutatta, hogy megtalálta. Pintér zászlós öröme határtalan volt. Egy doboz „Honvéd" cigaretta volt az orosz jutalma, amellyel örömmel indult vissza otthona felé. A történteket nem tudtam magamnak megmagyarázni. Ellenségnek visszaszolgáltatni, önként, egy talált aranygyűrűt, amelyet már soha senki nem keresett volna, ez az adott körülmények között a becsületességnek nehezen megmagyarázható megnyilvánulása volt.

Későn, már napnyugta után érkeztünk meg az általam már ismert harcálláspontra, Dudorovkára. Ez a harcálláspont egy roskadozó viskó volt, tele kosszal és szeméttel. Zsuppfedésén óriási lyukak tátongtak. Nehezen tudtam elképzelni, hogy elődöm, a német főhadnagy ebben a helyiségben telelt át. Pedig így volt. Német cigarettás dobozoktól kezdve üres pálinkásüvegekig és üres konzervdobozokig mindenféle lom hevert a szobában, és az a rend, ahogyan ezt a századparancsnoki harcálláspontot a németek átadták, nagyon is rájuk vallott. A helyiségben mindössze egy asztalt és egy rozoga padot hagytak, egyébként minden, még használható bútordarabot ott láttam az indulásra kész tehergépkocsijukon. Egyetlen előnye az épületnek az volt, hogy a ház egyik felén hatalmas pajta állt, ahova a mozgókonyhán kívül még a Botondok is befértek. Igaz, a pajta bejáratát - nem egészen kíméletes eszközökkel - nagyobbra kellett alakítani, hogy a Botondok beférjenek, de ezzel a művelettel nem esett csorba az épület rendeltetés- szerű használatán. A ház körül, derékmagasságban akácfák csonka törzsei álltak ki a földből. Látszott, hogy a németek a tél folyamán a hómagasság szintjén fűrészelték ki a fákat, hogy tüzénél melegedhessenek. Mivel közben besötétedett, a német főhadnaggyal megbeszéltem, hogy másnap igen korán bonyolítsuk le az átadás-átvételt. A németek megszokott helyükön, mi a szabad ég alatt töltöttük az éjszakát, a már ismert éjszakai színjáték „élvezetével". Amikor másnap reggel felébredtem, a németek már három gépjárművükkel útra készen álltak. Két gépkocsijuk lánctalpas terepjáró volt. A visszamaradó lövegek parancsnokai is ott sorakoztak már a ház előtt, várva arra, hogy eddigi parancsnokuk nekem bemutassa őket. A német főhadnagy rövid beszédet intézett hozzájuk, közölte velük, hogy átmenetileg én vagyok a parancsnokuk, majd visszaküldte valamennyiüket lövegeikhez. Még egy formaság volt hátra. Alá kellett írnom egy előre elkészített jegyzőkönyvet, amely bunkerenként tartalmazta a későbbi elszámolásra visszahagyott, német tulajdont képező felszerelést. A jegyzőkönyvben szerepeltek a bunkereken kívül a bunkerkályhák kürtökkel, a bunkerek fapriccsei, a ház meghagyott berendezése és természetesen a páncéltörő ágyúk. Aláírás után átnyújtotta az én példányomat, majd a német főhadnagy elköszönt, és a három gépjármű elrobogott délkeleti irányba. Soha többé nem találkoztam velük.

A németek elvonulása után hozzákezdtünk ideiglenes otthonunk rendbe hozásához. A szakácsok közben már elkészítették a reggelit, a lovászok etettek, itattak,

98