Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredtörzs - 21. Péchy György főhadnagy (17. gyalogezred, ezred 1. segédtiszt) visszaemlékezése, 1942. március - 1943. május (részletek)

Sokáig tartott, mire Kaltróy alezredest megtaláltam, és átadhattam a paran­csot. Mire visszatértem a pihenőhelyemre, már nem találtam sem Szakáts ezre­dest, sem a környéken előzőleg ott pihenő embereket. Egyedül indultam utánuk az erdőn átvezető úton, amely ekkorra már teljesen üresnek látszott. Ahol halad­tam, az tulajdonképpen nem út volt, hanem egy kettős vasúti pálya. Nagyon las­san ballagtam, mert ekkor már nagyon fáradt voltam. Egy-két kisebb egység ment el mellettem, de nem tudtam az ütemüket felvenni, s lemaradtam tőlük, nem tud­tam csatlakozni. Már egész világos volt, mikor egyedül kiértem az erdő szélére. A városig körülbelül jó kilométer mély, nyílt terület látszott. Olyan kép tárult elém, melynek hangulata Verescsagin160 * „A Sipka szorosban minden csendes”ш cí­mű képének hangulatát juttatta eszembe. Az erdő szélén 8-10 szovjet katona feküdt csatárláncban, arccal a város felé. Mindegyik paplan ruhában, géppisztollyal. Sebesülés nem látszott rajtuk, de még­is mind halott volt. A város felé vezető úton legalább 80 - de lehet, hogy több - német tehergépkocsi állt, csak a kinyitott ponyvákat csapkodta a szél. Mellettük elesett német katonák. Ahogy a kocsioszlop mellett haladtam előre, végre láttam egy élő embert. Német tábori lelkész járt halottól-halottig, s gyűjtötte össze az úgynevezett „dögcédulákat". (Ez a németeknél ellipszis alakú, kistengelynél szét­törhető alumínium lemezke volt, mindkét részen belevésett adatokkal.) Lassan elértem a várost. Szerencsém volt, mert rövid keresés után az egyik szélső házban megtaláltam az ezredparancsnokomat. Nem volt egyedül. Társasá­gában volt Martsa ezredes, a 47. gyalogezred parancsnoka és még két - előttem ismeretlen - törzstiszt. Mikor beléptem, feltűnően elhallgattak. Később tudtam meg az ezredparancsnokomtól, hogy Stomm altábornagy, hadtestparancsnok szokatlan parancsát162 tárgyalták. A parancs tartalma nagyon meglepett, s utólag nagyon egyetértettem Szakáts ezredessel, hogy zsebre tette azt, s nem adta to­160 Verescsagin, Vaszilij Vasziljevics (Cserepovec, 1842. október 26. - Port Artur mellett, 1904. április 13.) nemzetközi hírű orosz csataképfestő. Az aknára futott és elsüllyedt Petropavlovszk csatahajón vesztette életét. mi Verescsagin 1877-ben, a török-bolgár háború kitörésekor a bolgár hadszíntérre utazott és részt vett a harcokban. Franciaországba visszatérve festette meg a harctéren látottakat dokumentáló, döbbenetes erejű képsorozatát (A Sipka-szorosban minden csendes, Legyőzöttek, Az elesettek temetése). A me­moár írója által megnevezett festmény tárgya egy orosz őrszem, akit a hóvihar élve eltemet. 162 Stomm Marcel vezérőrnagynak, а III. hadtest parancsnokának úgynevezett búcsúparancsa már 1943. február 1-jei kiadása napjának estéjén ismertté vált a 9. könnyű hadosztály törzstisztjei előtt. „Kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható felada­tot adni nem tudok." - olvasható a parancsban. Bár a búcsúparancsot a csapatoknak nem hirdették ki, szinte mindenki tudomást szerzett róla. Nagy lehangoltságot okozott a katonák soraiban. А III. had­test jelenlevő ezredparancsnokai - Farkas, Martsa, Rabács, Szakáts és Krassay ezredesek - úgy dön­töttek, hogy csoportjukat együtt tartják, s megpróbálnak valahogy átjutni a gyűrűn. HL 2. hadsereg iratai. 20. doboz. III. hadtest harcai, 1943.1.12. - II. 17. 75

Next

/
Thumbnails
Contents