Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredtörzs - 21. Péchy György főhadnagy (17. gyalogezred, ezred 1. segédtiszt) visszaemlékezése, 1942. március - 1943. május (részletek)
Sokáig tartott, mire Kaltróy alezredest megtaláltam, és átadhattam a parancsot. Mire visszatértem a pihenőhelyemre, már nem találtam sem Szakáts ezredest, sem a környéken előzőleg ott pihenő embereket. Egyedül indultam utánuk az erdőn átvezető úton, amely ekkorra már teljesen üresnek látszott. Ahol haladtam, az tulajdonképpen nem út volt, hanem egy kettős vasúti pálya. Nagyon lassan ballagtam, mert ekkor már nagyon fáradt voltam. Egy-két kisebb egység ment el mellettem, de nem tudtam az ütemüket felvenni, s lemaradtam tőlük, nem tudtam csatlakozni. Már egész világos volt, mikor egyedül kiértem az erdő szélére. A városig körülbelül jó kilométer mély, nyílt terület látszott. Olyan kép tárult elém, melynek hangulata Verescsagin160 * „A Sipka szorosban minden csendes”ш című képének hangulatát juttatta eszembe. Az erdő szélén 8-10 szovjet katona feküdt csatárláncban, arccal a város felé. Mindegyik paplan ruhában, géppisztollyal. Sebesülés nem látszott rajtuk, de mégis mind halott volt. A város felé vezető úton legalább 80 - de lehet, hogy több - német tehergépkocsi állt, csak a kinyitott ponyvákat csapkodta a szél. Mellettük elesett német katonák. Ahogy a kocsioszlop mellett haladtam előre, végre láttam egy élő embert. Német tábori lelkész járt halottól-halottig, s gyűjtötte össze az úgynevezett „dögcédulákat". (Ez a németeknél ellipszis alakú, kistengelynél széttörhető alumínium lemezke volt, mindkét részen belevésett adatokkal.) Lassan elértem a várost. Szerencsém volt, mert rövid keresés után az egyik szélső házban megtaláltam az ezredparancsnokomat. Nem volt egyedül. Társaságában volt Martsa ezredes, a 47. gyalogezred parancsnoka és még két - előttem ismeretlen - törzstiszt. Mikor beléptem, feltűnően elhallgattak. Később tudtam meg az ezredparancsnokomtól, hogy Stomm altábornagy, hadtestparancsnok szokatlan parancsát162 tárgyalták. A parancs tartalma nagyon meglepett, s utólag nagyon egyetértettem Szakáts ezredessel, hogy zsebre tette azt, s nem adta to160 Verescsagin, Vaszilij Vasziljevics (Cserepovec, 1842. október 26. - Port Artur mellett, 1904. április 13.) nemzetközi hírű orosz csataképfestő. Az aknára futott és elsüllyedt Petropavlovszk csatahajón vesztette életét. mi Verescsagin 1877-ben, a török-bolgár háború kitörésekor a bolgár hadszíntérre utazott és részt vett a harcokban. Franciaországba visszatérve festette meg a harctéren látottakat dokumentáló, döbbenetes erejű képsorozatát (A Sipka-szorosban minden csendes, Legyőzöttek, Az elesettek temetése). A memoár írója által megnevezett festmény tárgya egy orosz őrszem, akit a hóvihar élve eltemet. 162 Stomm Marcel vezérőrnagynak, а III. hadtest parancsnokának úgynevezett búcsúparancsa már 1943. február 1-jei kiadása napjának estéjén ismertté vált a 9. könnyű hadosztály törzstisztjei előtt. „Kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok." - olvasható a parancsban. Bár a búcsúparancsot a csapatoknak nem hirdették ki, szinte mindenki tudomást szerzett róla. Nagy lehangoltságot okozott a katonák soraiban. А III. hadtest jelenlevő ezredparancsnokai - Farkas, Martsa, Rabács, Szakáts és Krassay ezredesek - úgy döntöttek, hogy csoportjukat együtt tartják, s megpróbálnak valahogy átjutni a gyűrűn. HL 2. hadsereg iratai. 20. doboz. III. hadtest harcai, 1943.1.12. - II. 17. 75