Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredtörzs - 21. Péchy György főhadnagy (17. gyalogezred, ezred 1. segédtiszt) visszaemlékezése, 1942. március - 1943. május (részletek)
lyabbnak ígérkezett, számolni kellett egy erőteljesebb előretöréssel, és ezért parancsot adtam a harcálláspont megerősítésére. Az ellenség a hídfőképzésre a terepet nagyon jól választotta meg, mert a keleti parton felállított nehézfegyverei igen hatásos védelmet tudtak nyújtani a hídfőben lévőknek. így érthető, hogy a megismételt ellentámadások a nehézfegyverek tüzében mindig elakadtak, s súlyos veszteségekkel [jártak]. Jelentettük a helyzetet a hadosztályparancsnoknak, aki Ivanovkáról küldte parancsait [a hídfő] mikénti felszámolására. Ő adott parancsot arra is, hogy az emberveszteségeink pótlására már nagyon várt menetszázadot, bár az nem volt harcoló egység, úgy, ahogy érkezett, vessük be ellentámadásra. A század parancsnoka, egy tartalékos főhadnagy131 éppen csak jelentette a menetszázad beérkezését, máris megkapta a hadosztályparancsnok parancsa alapján a támadási parancsot. A támadás nagyon nehezen indult, s mikor húsz perc múlva a századparancsnok szívlövéssel hősi halált halt, végleg elakadt, mire a századot kivontuk.132 Az ezredparancsnok harcálláspontján tartózkodott a 17/III. zászlóalj parancsnoka, aki ekkor még Németh Ferenc vezérkari őrnagy, hadiakadémiai tanár volt. Javasoltam, hogy jelentsék a hadosztályparancsnoknak a kialakult helyzetet. Erre azonban sem Szakáts ezredes, ezredparancsnok, sem a zászlóaljparancsnok nem mutatott semmi hajlandóságot. így rám várt ez a feladat. Jelentettem a terepviszonyokra hivatkozva, hogy ilyen kisebb ellentámadások itt célra nem vezetnek. Eredményre csak akkor van kilátás, ha nagyobb erővel támadunk, s ugyanakkor a kedvező helyzetben, a túlparton lévő ellenséges nehézfegyvereket a tüzérség lefogja. Jelentésemet meglehetősen éles hangon tettem meg, mert eszembe jutott, hogy a tyimi támadásnál is a helyzet személyes megismerése nélkül döntött a hadosztályparancsnok az arctámadás mellett, ami rengeteg veszteségbe került. Most sem jött ki az ezredparancsnokság harcálláspontjára, hogy személyesen győződjön meg a helyzetről, hanem Ivanovkáról, a harcálláspontjáról térkép alapján adta ki parancsait, aminek a végrehajtása már addig is súlyos veszteségeket okozott. (Itt jegyzem meg, hogy amíg tanfolyamon, vagy kiképzőtáborban nem voltam, egyszer sem jött ki az ezred védőkörletébe.) Miket mondtam még a jelentésemben, arra nem emlékszem, de utána a jelenlevő két parancsnok, akiknek ezt a jelentést meg kellett volna tenniük, döbbentek néztek rám, s az ezredparancsok csak annyit mondott, hogy ez egy kicsit erős volt. Eredménye viszont meglett, mert a hadosztályparancsnok leállíttatta a további ellentámadásokat, s csak erős figyelését rendelte el. Ez már akkor volt, mikor az ellenség drótakadállyal és ak131 Varga József tartalékos hadnagy, a 17/1. menetszázad parancsnoka. 132 Lásd a bevezető tanulmány függelékében közzétett 7. számú, „A 9. könnyű hadosztály (17. gyalogezred) személyi veszteségei a Gremjacsjétől északra vívott hídfőcsatában, 1942. augusztus 15-19. között, napi bontásban" című táblázatot! 59
