Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredtörzs - 21. Péchy György főhadnagy (17. gyalogezred, ezred 1. segédtiszt) visszaemlékezése, 1942. március - 1943. május (részletek)

mertek felküldeni. Mikor ez jött, akkor sohasem dobtak le Sztálin-gyertyát, ami alaposan bevilágította a terepet. Míg a repülés lezajlott, arra az időre lementünk az egyik épület alá téglából épített, pár négyzetméter alapterületű pincébe. Ez lett az óvóhelyünk. Az időt bridzsezéssel töltöttük el. Egy alkalommal valószínűleg bennünket keresett, mert a ledobott bombája körülbelül 70 méterre csapódott be az óvóhelyünktől. Akkora tölcsért csinált, hogy beleállva nem látszottunk ki belőle.

A környezettel tovább ismerkedve, a rudkinoi templomban rengeteg ömlesztett rozst találtunk. Már régen ott lehetett, mert az alsó része rétegesen összeállt. Engedtük, hogy az akkor még ott lévő lakosság vigyen belőle magának.

Nagyon tanulságos volt számunkra, amikor az embereink az iskolából hoztak pár tankönyvet, melyeket azután nagy érdeklődéssel forgattunk. Rendkívül meg voltunk lepve a tartalmán. Természetesen a szöveget nem tudtuk olvasni, de a képek alapján sok mindent megértettünk. A könyv kiadása bár jóval a háború előtti volt, az ábrák mégis arra utaltak, hogy a szovjet már akkor készült a háborúra. Meglepő volt számunkra, hogy bár még egészen fiatalok - negyedik általános iskolások - részére készült, s máris a puska, pisztoly és a kézigránát leírása és használata volt benne leírva. Legmeglepőbb volt részemre, amikor - gondolom - a partizánná való képzéssel kapcsolatban, egy figyelőhelynek az álcázásáról készült rajzot láttam. Drótvázra erősített fakéregből és fűrészelt falapból kialakított farönk utánzat [volt], amely gödör fölé állítva, jól rejtett figyelőhelynek [látszott]. Hát ilyenekre nevelték az egész fiatal nemzedéket. Készültek a háborúra.

A hadosztályparancsnoktól parancs jött, hogy a lakosságot az arcvonalba eső községekből ki kell telepíteni. A parancsot kiadtuk a sztarosztának, mire nagy keservesen, amit tudtak, magukkal cipelve, megindult a szomorú menet. Meddig kísérték őket a csapatcsendőrök, azt nem tudom. Később, mikor egy újabb hadosztályparancsra a tartalék és a pihenőben lévő legénységgel csatárláncot alkotva fésültük át a mögöttes területet, egy le nem aratott gabonatáblában, egy elég nagy mélyedésben, megtaláltuk a gremjacsjeiket. Gabonazsuppból készített kunyhókban húzták meg magukat a szerencsétlenek. Nem is tudom elképzelni, hogy mit gondoltak. Talán már akkor abban reménykedtek, hogy még a tél előtt visszatérhetnek falujukba, mert ők jobban tudhatták nálunk, hogy milyen kegyetlen ott a tél. Továbbzavarták őket, s azután hol tudták magukat meghúzni, nem tudom.

Közben megérkezett az új ezredparancsnok, Szakáts Zoltán ezredes személyében. Köpcös, öreguras benyomást keltő úr volt. A Térképészeti Intézettől vezényelték hadiszolgálatra. Ugyanekkor Szávay vezérkari alezredes visszament a hadsereg-parancsnokságra. Németh Ferenc vezérkari őrnagy maradt továbbra is a 17/III. zászlóalj parancsnoka. Szakáts ezredes ténykedését azzal kezdte, hogy az ezredparancsnokságot áthelyeztette a kórház legnagyobb épületébe. Igen ké55