Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

pávai, amit itt nem villogtathatok. Otthagytam a cseh puskát is a fiúknak szükség esetére, én pedig elillantam balra, a futárok vezetésével az Orbán-figyelőbe. Ott először is Náci bátyám intézkedett, hogy jöjjön oda egy ügyes egészség- ügyi katona ujjsérülésem bekötözésére, aki hamar meg is jelent. Lebegő körmö­met, s vele egy kis darab ujjbegyet visszahelyezte eredeti helyére, elállította a vérzést, bekötötte, sőt egy elhasznált gumikesztyű ujjat is hozott később, és azt is ráhúzta a kötésre. Fájt ugyan, de bírható volt, sőt másnap - amikor december 6- ra virradóra ismét elcsendesült a vonal - gépelni is tudtam, de persze csak a kö­zépső ujjammal böködtem balról a betűket az éjszakai eseményekről írt rövid jelentésem leírása közben. Közben azonban bosszantott, hogy az éjjel a hóvihar­ban a leírt lövészárokban töltött negyedóra is elég volt ahhoz, hogy alaposan át­fáztam. Állandóan zavart a szűnni nem akaró köhögésem, s mintha a láz is kör­nyékezett volna. Ebben az állapotban nem is tudtam este elaludni, elfogott a „költői ihlet", és versben válaszoltam a „Keszthelyi lányoknak". [...]821 Talán azért is lett a versfara­gáshoz kedvem, mert az öreg Duka csicskásom nem tudta elhallgatni köhögése­met, és egy forró rumos teával lepett meg, amibe a saját tegnapelőtti rumadagját és valami köhögés elleni gyógyfüvet is belefőzött. Valóban el is csillapult a köhö­gésem, de annyi volt benne a rum, hogy az kissé „föl is dobott". Másnap arra éb­redtem, hogy lázasnak éreztem magam, és felüléskor fájt a derekam vesetájon. Csizmahúzás közben meg úgy láttam, mintha az alsó lábszáram kissé dagadt volna. Lázmérőt hozattam az egészségügyiektől, az 38 fokot mutatott. Nem akar­tam hinni a szememnek, mert máskor legfeljebb csak hőemelkedéseim voltak, de azok is csak diákkoromban. Duka megreggeliztetett feketével és tanácsolta, hogy feküdjek vissza, így nem lesz jó fölmennem a figyelőbe. Igazat adtam neki, és te­lefonáltam, hogy ne is várjanak. Orbán százados is helyeselte, hogy míg lázas vagyok, maradjak ágyban, de magam helyett olyan tisztest küldjék, aki jól ulti­zik, mert különben unalmasnak ígérkezik a nap. A muszkák hallgattak, hisz egy egész századra való embert vesztettek Miklós napra virradóra halottakban, sebe­sült hírmondókban és foglyokban. Lefekvés előtt azonban lehúztam három na­pos sörtémet. Visszafeküdtem hát a priccsemre, el is aludtam, csak ebédre ébresztett föl Du­ka, az egészségügyi katona pedig hozta a lázmérőt és a segélyhelyről valami láz­csillapító tablettát is. Az ebédemet is az ágyban ettem meg, utána bevettem egy tablettát, [majd] vártam a hatást. Közben pedig újra elolvastam Gazsikám hatol­dalas levelét, hátha mégis találok benne valami női figyelmetlenségből származó hibát, mert a múlt héten elsőre nem vettem észre egyet sem. Akkor abban a fog­821 Dr. Szabó Sándornak a barátnőjéhez, Vígh Gizellához írt verses levele, melyet a „Keszthelyi lányok­nak" címzett, a Keszthely és Vidéke 1943. január 9-i számában jelent meg. (2. sz. 5. p.) 406

Next

/
Thumbnails
Contents