Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

Mondanom se kell, valahányszor rágondolunk, a mély gyász szomorú hangulata ne­hezedik ránk. De aztán, ha meg-megjelenik a túlparton a muszka, minden alkalommal duplán fizetünk érte. Reméljük, hogy itt mostanában nem is lesz kedve a bolsiknak újabb kísérletezésre. Előttem fekszik a »Keszthely és Vidéke« első augusztusi száma, amely még hősi halott bajtársunk címére érkezett a minap. Olvastuk a más alakulatoknál küzdő honvédtársaink üzeneteit, és mi is üzenünk most ezzel a rövid beszámolóval. Itt ül mellettem Petrányi László szakaszvezető, a bátor vetőállás-parancsnok, aki a legnagyobb tűzben is a mérleggyártó kiegyensúlyozott hideg nyugalmával irányoztatja adott lőelemeimre a csöveket, s neki is nagy része lesz abban, ha a végső győzelemmel a mérleg végleg a javunkra billen. A harmadik keszthelyi aknavetős, Monda István tizedes épp most ment hátra lőszerért. O, mint lőszertisztes gondoskodik állandóan arról, hogy a harcok melegében »rózsaesőt« hullathassunk a muszka fejére. Neki a lőszer itt a mindene, úgy simogatja a muszkanyo­morító gránátokat, mint otthon a hercegi virágkertészetben a bazsarózsákat. [,..]"796 Még a harcok javában folytak, amikor az ezredparancsnokság Kosztyenkibe irányított egy körülbelül 35-40 fős munkaszolgálatos osztagot a faluban elesett magyar és szovjet katonák eltemetésére. Nekünk kellett őket elhelyezni és irányí­tani az éjjeli munkájukhoz. Most jól jött, hogy korábban e célra nagy tartalékbun­kert építtettem, és a „finánc" vezetése alatti foglyainkkal kibővíttettem és felsze­reltettem. Most nappali pihenőjük alatt meg is látogattam őket, és sok mindenről elbeszélgettem velük. Ide keretlegény nem jutott velük, egy nagyon intelligens, szakállas zsidó ember volt a vezetőjük, akit ők is, mi is csak „a Pipás" néven em­legettünk. Állítólag onnan kapta ezt a megtisztelő „epiteton ornansot",797 hogy a pipáját pisztolyként használva partizánokat is fogott, hogy dohánykészletét biz­tosítsa. Elmondta, hogy az éjjeli munkájukat a Sztálin-gyertyák gyakran meg­zavarják, de ez még csak hagyján lenne, de most már ott lenn a parti füzesben - a nagy meleg hatására - a hullák bűze már-már elviselhetetlen. Viccesen feltet­tem „Pipásnak" a kérdést, hogy ilyen körülmények mellett nem kell-e attól tarta­nunk, hogy egyszer csak a pipájával átvezényli az osztagát valamelyik hídfőbe a muszkákhoz. De ő élénken tiltakozott, hogy ettől ne tartsak, mert az ő barátai legnagyobb részben magyar zsidók, akik között azért vannak magyar baloldali ipari munkások is, akik már, ha akarták volna, nemegyszer átmehettek volna a partizánokhoz, [ehhez] legfeljebb két-három keretlegényt kellett volna elnémítani. Különben is úgy tudják, hogy egy év után leváltják őket, ahhoz pedig már csak egy-két hónapjuk hiányzik. Ebben a hitükben én is megerősítettem őket, mert minket is fel fognak váltani hamarosan; hisz tudjuk, hogy már hátul a hadosz­tályhoz megérkeztek az első pótszázadok, s arról is van hírem, hogy a 17-es és 796 Keszthely és Vidéke 1942. szeptember 19. (38. sz.) 2-3. p. 797 Díszítő jelzőt. 383

Next

/
Thumbnails
Contents