Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
Elküldtem Marton honvédőt,790 aki Tivinek a csicskása volt, hogy keresse meg, hova temették. Odaadtam neki fényképezőgépemet, hogy készítsen a sírhelyéről fényképet. Három nap múlva érkezett vissza, és szóban elmondta, hogy „szép helyen nyugszik". Nyírfakeresztjén neve is olvasható [...]. Pár nap múlva megírtam dr. Medgyaszay Béla ügyvédnek,791 hogy bojtárja késve került műtőkés alá, has- hártyagyulladásban halt meg az operáció után. Rábíztam, hogy Tivadar édesanyját ő értesítse, mert a pontos lakcímüket nem tudtam. [...] Egyébként augusztus végén már Keszthelyen az én halálhíremet is terjesztette valaki. Még Schmidt Jancsi792 barátom is ezzel a hírrel rémítette meg a strandon Gazsikámat,793 s udvarlásával akarta „vigasztalni". De hamar cáfolatot kapott a rémhír, mert legalább hetenként írtam, magamban már eljegyzett menyasz- szonyomnak, s megnyugtathattam, hogy a rémhírnek lehetett is valami alapja. Ugyanis már jeleztem valahol előbb, hogy a tábori csendőrség „gyávaság" miatt eljárást kezdeményezett a századomból engedély nélkül, 9-én hátrafutott Molnár szakaszvezető és három embere ellen. Ok ott azzal védekeztek, hogy a betört oroszok gyűrűjéből csak azért menekültek hátrafelé, mert látták, hogy két szuronyos orosz rontott rám a patak partján, amikor ők a fahídon akartak átkelni a másik oldalra, s onnan a vonatrészlegünkhöz csatlakozni. De ők még azt is látták, hogy én és Streer tizedes a kezünket feltartottuk, de azt már nem, hogy én a feltartott jobb kezemmel kézigránátot vágtam támadóimhoz, Streer pedig csak a bal kezét nyújtotta föl megadást színlelve, de pisztolyából két lövést is leadott rájuk, és az lett a végzetük is, mi pedig ketten a patak vizében futva az ellenkező irányban tűntünk el. Őket az ejtette kétségbe, hogy már a parancsnokuk elesett vagy legalábbis fogságba esett. Kitört [rajtuk] a pánik, és a kolhozt is kikerülve a voronyezsi út melletti rozstáblába bújtak el. A tábori csendőrség ott talált rájuk és néhány velük tartott gyalogosra, akik szintén hátrafelé menekültek, pedig a faluba betört ruszkik nem is üldözték már őket. Védekezésük igazának ellenőrzésére két tábori csendőr keresett is engem, de akkor már én a régi állásomat elhagytam, Streert azonban a vonatrészlegnél elérték, mert valamilyen feladattal odaküldtem. Közös történetünket ő mondta jegyzőkönyvbe, és aztán este nekem is jelentette, hogy a rangosabbik csendőr azt mondta neki: döntésre átadják azért őket az ivanovkai hadbíróságnak, ahol a legkisebb büntetésük az lesz, hogy más alakulathoz helyezik, vagy munkaszolgálatra, büntetőszázadba küldik őket. Később onnan kaptam hivatalos értesítést, hogy hadbírói javaslatra valami újonnan érkezett századhoz osztották be őket azzal, hogy hat hónapig le sem válthatók. (Többé nem is hallottam róluk, fogalmam 790 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 791 Személyéről nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 792 Személyéről nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 793 Vígh Gizellát, dr. Szabó Sándor későbbi feleségét. 380
