Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

kiszélesíthessék azokat; sőt, ha akad egy-két csoport, amely éjszakai vállalkozásra is hajlandó, azt jónéven veszi a felsőbbség, mert hiszen a fogolyszerzésre vonatkozó korábbi óhaj-parancs továbbra is fennállott.

Egyelőre azonban a veszteségjelentésekkel voltunk elfoglalva. A mi veszteségeinkről már részben szóltam, de azt én is csak 14-én este tudtam meg hírhozónktól, hogy első szakaszom parancsnoka, Horváth hadapród is megsebesült, immár másodszor, mielőtt még szilánksérülései begyógyultak volna. Most golyótól sebesült meg a 12-i harcok során, magasfigyelőjén vehette észre őt valami orosz mesterlövész, s most a Doki hátrább küldte, mert lőtt combsebe komolyabbnak bizonyult, és nem engedték vissza. Magam is már elhatároztam, hogy figyelő, vető és századtörzs harcálláspontot változtatok, nehogy újra ott találjon a Rata bombája, mint a 9-ei alkalommal. Minthogy az ottani, szakaszparancsnokoknak is megtehető tisztesekben amúgy se volt elég bizalmam, itt, a falu közepén maradt egyetlen vetőt is átvitettem oda harmadiknak. Ott volt elég hely, egy tetejét vesztett házban a századtörzs részére is, mely irodának is megfelelt. Én meg Csa- nakit neveztem ki telefonistámnak, és vele együtt bevonultunk abba a nagy bunkerba, ahol Horváth szakaszának volt a szálláshelye, s ahol az egyik tüzérüteg figyelőjében Tóvári zászlós788 barátom volt egy ugyancsak tetőtlen, vályogfalú hosszú istállóépületben, ahol a fal aljába vágattam egy vízszintesen hosszúkás figyelőablakot, amelyből a lecsupaszított szárú csalánon keresztül az egész terepet, amelyet védenünk kellett, nagyszerűen át lehetett látni. Persze az ablak mögött jókora bunkert is képeztünk ki, ahonnan ülve is, állva is jól lehetett a zavaró- tüzeket vezényelni a hídfőkre is.

Az állásváltoztatásokat Nagyboldogasszony napján bonyolítottuk le, és délután már az új századirodán éppen a veszteségjelentést gépelgettem, amikor egy német frontújság haditudósítója lepett meg, akit a 47/11. zászlóaljtól küldtek hozzám és Babinszkyhoz interjúra az előző napok harcairól. Többek közt azt is kérdezte tőlem, hogy mit jelent az a magyar bakamondás, amit ő az elmúlt napokban többször is hallott, de eddig senki se tudta neki németre lefordítani, de amit úgy jegyzett meg magának, hogy „Nobozdeg, gyün a kurva ruszki, gyerünk rája!" Úgy értelmezi, hogy ez valami harci kiáltás lehet, de a szótárban csak azt az egy szót találja, ami amúgy is nemzetközi szó. Mutatta is a legutóbbi újságjukat, amelyben ez a „Kämpferanruf'"789 így volt magyarul leírva. Ott is hagyta e lapot hálából, hogy megmagyaráztam neki irodalmi német tudásommal, hogy ez valójában mit is akar zalai tájszólással mondani egymás biztatására. [...]

Másnap hozta valaki azt a hírt, hogy dr. Külley Tivadar belehalt abba a sérülésébe, amit ugyanannak a gránátnak a szilánkjától kapott, amitől én és többen is.

788Tóvári Endre hadapród őrmester, 1942. szeptember 1-jétől tartalékos zászlós, a 9/4. üteg felderítő tisztje.

789 Harci felhívás (csatakiáltás).

379