Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
Arra kért, hogy amikor az ő zászlóaljának a századai a délutáni továbbtáma- dásuk előtt zöld rakétával jelzik a maguk kiindulási vonalát, akkor ködgránáttal húzzak fátyolt az általa mutatott - körülbelül 4-500 méterre ettől a vonaltól keletre beásott - ruszki gyalogosok fölé, hogy azok ne tudják pontosan célba venni a közben előrenyomuló gyalogosait és géppuskásait. Ugyanezt fogja parancsolni Nyíry Zoltán hadnagy nehézfegyver alakulatában783 lévő aknavetőinek is. A kérést természetesen parancsnak vettem, s jelentettem, hogy a figyelőmből most csak három vetőt tudok személyesen vezényelni (mert egy vető már nem működőképes), de ezek ködfüggönyével is be tudom teríteni a Kosztyenki mögötti területet egész a Donig. Kérem, hogy Nyíry hadnagy és az én két, Alekszandrovka északon elhelyezett szakaszom között ők maguk osszák meg a ködösítés, majd a tűztámogatásuk sávját. Az alezredes úr ígérte, hogy ezt majd Nyírynek parancsba adja. Utána még érdeklődött a sebesülésem körülményei és századom veszteségei felől, csupán a tábori csendőrök által elfogott négy emberemről nem tettem említést. Aztán én érdeklődtem ismerőseim iránt. Tőle tudtam meg, hogy a keszthelyi Csathó Egon hadnagy, az 1. század parancsnoka (akinek a százada már tegnap reggelre első segítségként érkezett Alekszandrovkára) elesett, Tihanyi László tartalékos zászlós pedig az éjszakai idejövetel közben valahol itt, a falu fölötti dombon sebesült meg. Kérdezte, igaz-e, hogy Major Ottó ezredes nevét az átkiabáló hadapród is említette. Igen[nel feleltem]. Külön kérdésre azt is elmondta, hogy Vígh Jancsi sógorjelölt a 17/11. zászlóalj egyik századával, mint szakaszparancsnok itt van valahol segítségünkre a legelső vonalban. Ugyancsak itt van a közelben Junker Laci kanizsai zászlós barátom is, ő a Nyíry Zoli nehézfegyveres századában most éppen az egyik aknavető szakasz parancsnoka. Mondta még azt is, hogy Korbuly Imre főhadnagy még Tyim előtt, június végén Szofijevkánál halt hősi halált, de erről már Koronczay István784 zászlós, századparancsnok elődömtől is hallottam, amikor a századot átadta nekem. Aztán mielőbbi gyógyulást és további katonaszerencsét kívánva - de kézfogás nélkül - otthagyott. Túl nagy volt ahhoz a rangkülönbség kettőnk között. De legalább visszaszalutált. (Azóta se találkoztam vele soha többé. Már csak 1943 nyarán tudtam meg Kanizsán, hogy a téli harcokban szerzett betegségében, körülbelül 45 éves korában váratlanul elhalt. De mint frontkatonát tisztelettel emlegették.) Mire e körülbelül negyedórás beszélgetés után - amit a figyelőmhöz vezető futóárokban folytattunk, 1939/1940 telén volt ezred 1. segédtiszt főnökömmel - felértem a figyelőmbe, addigra már ott volt a két figyelőtisztesem, Petrányi László szakaszvezető és Streer tizedes, Puha Tóni és Piszker őrvezető, valamint a lovászom, Szabó József honvéd, akit ezúttal hírvivőnek szántam, s aki megnyugta783 Pontosabban a 17/11. zászlóalj géppuskás százada. 784 Helyesen: Koronczay László. 374