Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
- Zászlós úr, hiszen a maga nyaka is vérzik, lám az ujjai is véreznek. Nyissa csak ki azt a zöld inget lejjebb is!- Na, ne bolondozz már, te sümegi lócitromkaparó (pedig csak útkaparó volt); nem érzek én semmi fájdalmat, csak izzadságot!- Hát pedig ez az izzadtság véres. Hadd töröljem le! S fogta a saját sebkötöző csomagjából a vattát, letörölte az ádámcsutkám környékét, és jelentette:- Bizony itt két helyen is kell lennie valami kis sérülésnek, mert a letörölt helyen, két helyen is tovább szivárog a vér! No, éppen itt van már Takács tizedes, a szanitécek parancsnoka két emberével. Majd ő is megmondja, hogy nem tévedek! Tényleg, a főszanitéc is megállapította, hogy Piszkernek igaza van, és javasolta, hogy a hadapródokkal én is menjek velük a segélyhelyre, mely a mi vonatrészlegünk mögötti kolhoziroda mellé jött, közelebb a fronthoz. Lent a vetőállásban már várt is bennünket a sebesültszállító fogatunk, arra valamennyien ráférünk. Ott a keszthelyi Szekeres dr.761 úr majd ellát bennünket szakszerűbben is. Egymást támogatva ballagtunk hátrafelé. Lehet, hogy a ruszki meg is látott bennünket, mert a csinn-bumm hangú [ágyújával] néhány zavaró csomagot küldött a közelünkbe, de ezek a lövedékek már nem tettek kárt bennünk, belefulladtak a patak menti ingoványba, illetve egy káposztáskertbe. Itt a figyelő és a vetőállás közt csak egy részen volt futóárok, a nagyobb utat a vetőkig a patak medrében tettük meg egy szűk gyalogösvényen. Itt vettem észre, hogy a légnyomás miatt az egyensúlyérzékemmel is valami baj lehet, mert nem tudok egyenesen elmenni a gyalogösvényen, hol belelépek a csörgedező patakba vagy a parti sövény bozótjába. Észreveszi ezt a tizedes is, és segít, hogy egyenesbe kerüljek, így érjük el nagy nehezen a vetők mögötti füzesben várakozó sebesültszállító fogatot. Feltápászkodunk, ki a szalmára, ki a padra, s irány a segélyhely. Útközben feltettem a hadapródoknak a kérdést: „Mikor hozzám jöttek a megbeszélésre, nem túl óvatlanul vonultak-e oda, nem nekik köszönhetjük-e közös sorsunkat, hogy felhívták a ruszkik figyelmét a gyülekező helyünkre?" Volt, aki tagadta, de volt, aki nem vonta kétségbe feltételezésemet. No, mindegy! Emlékszem, Külley Tivi volt a legrosz- szabb állapotban, de egyik cigarettáról a másikra gyújtott, s szava alig volt. De amikor elfogyott a sajátja, tőlem kért cigarettát, mielőtt - a kocsiról való lekászá- lódás után - bemehettünk volna a „rendelőbe". Ott dr. Szekeres Gyurka zászlóaljorvos keszthelyi ismerősként üdvözölt bennünket, és kérdésére, hogy melyikünk a súlyosabb sérült, én a Tivadarra, ő a Kutira mutatott. Valamennyien levettük az ideiglenes kötésünket, mutattuk sérüléseink helyét. Gyurka Tivadar hasi szilánkját tartotta a legsúlyosabbnak, és azonnal intézkedett, hogy vigyék tovább az ez- redsegélyhelyre, mert ha két órán belül nem kerülhet műtőkés alá, hashártyagyul761 Dr. Szekeres György tartalékos orvos zászlós. 359
