Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

- Ez mind igaz, de mindezek jelentésekor engem is letolhatnak, hogy nem tartottalak vissza, sőt engedélyeztem az átúszást - szólt közbe Babinszky főhadnagy.

De erre meg azzal válaszoltam, hogy:- Ha helyesen ítélik meg a helyzetet, akkor inkább dicséret illet meg mindkettőnket, így legalább többet tudtunk meg, mintha azt nem kockáztatjuk meg. Számomra inkább az a veszteség, hogy reggeli óta egy falatot se tudtam enni emiatt, és most éhes vagyok, mint a farkas. Kérem is, hogy amott a fák alatt addig álljunk meg, míg nyugodtan felbonthatok egy konzervet és megkenhetek egy karaj kenyeret, azt már lovaglás közben is el tudom majszolni.

Ebbe a járőrparancsnokom is belement, s utána lassú ügetésben Ákosom nyergében is csillapíthattam éhségemet és kiihattam rumos feketém maradékát a kulcsomból. Aztán már vágtázhattunk is hátrafelé. Lovaink jól bírták az iramot, és néhány kilométer megtétele után elővédeink vonalába értünk, ahol egy szaki pontos felvilágosítást is tudott adni, hogy az időközben előrehaladt ezredünk parancsnokát hol találhatjuk meg, valahol Ivanovka és Szemigyeszjatszkoje között, az erdő szélén elfoglalt árnyas délutáni pihenőhelyükön, éppenséggel ránk várva.

További pár kilométer megtétele után meg is érkeztünk, és Major ezredes úrnak, valamint a társaságában volt Hunyadváry őrnagy úrnak a tapasztaltakról részletesen beszámoltunk. Elsősorban Babinszky főhadnagy volt a jelentéstévő, de közben hozzám is intéztek néhány kérdést, amire a válaszom inkább csak megerősítette járőrtársam katonás mondókáit, kissé civilesebb fogalmazásban. A lényeg azonban az volt, hogy letolás helyett inkább dicséretet kaptunk, és Hunyadváry őrnagy intézkedésére jó adag ebédmaradékot is hoztak, sőt Rimanóczi, 47 [/II]-es zászlóalj segédtiszt még valami - németektől kapott - francia pezsgővel is megkínált bennünket.

Aztán mindketten visszamehettünk a századunkhoz, ahol nemsokára vacsoraosztás lett. Annak a javából is ettem valamit. Aztán bevártuk a késő alkonyatot, amikor is tiszti eligazításra hívtak bennünket. Ott a század- és szakaszparancsnokoknak a zászlóaljparancsnok elismételte a mi járőrözésünk eredményét. Kinek- kinek a térképeink alapján bejelöltették a Don innenső partján elfoglalandó folyamvédelmi sávot, azzal, hogy azt még az éjjel mindenkinek el kell érnie, de ott a következő nap teljes pihenő lesz, ki-ki úgy rejtőzik el, ahogy a terep és az épületek engedik, de a következő éjjel már ássunk futóárkokat, „mert ott kell télire folyamvédelemre is berendezkednünk"!

Szinte nem akartunk hinni a fülünknek! Otthon még úgy tudtuk, hogy a mi feladatunk csupán a tyimi áttörés és legfeljebb a Donig való előrenyomulás, és legkésőbb az ősszel leváltanak bennünket, hacsak addig vége nem lesz a háborúnak a keleti fronton. Most meg azt halljuk, hogy „a Donnál folyamvédelemre és télre berendezkedni”! Erre lehangolódott az egész hadi nép, s csak afféle megjegy345