Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

jóstehetség. A fiúk szinte megdöbbenve hallgatták e szóváltást, de aztán megér­keztünk Kurszkba. Onnan aztán már gyalogmenetben mentünk tovább. Tán egy hetet is elidőz­tünk a Kurszktól keletre eső falvakban, főleg csak éjjeli őrségadással, s nappa­lonként a légiriadók idején „dekkolással", kártyázással mulattuk az unalmas időt. Valamikor május vége felé értünk el oda, ahol egy esős napon elfoglaltuk705 a né­metek által nagyon hevenyészve kiépített vonalakat, melyből ők már az előző nap elvonultak dél felé. Egy otthagyott német százados mutogatta meg a védő­vonalunkat, a senki földjét és a következő dombok mögött velünk szemben felté­telezett szovjet állásokat, bunkereket, de egyelőre nem láttunk belőlük semmit. Majd csak napok múlva derítettük föl, hogy tulajdonképpen hol is vagyunk, és mire számíthatunk, ha komolyra fordul a dolog. Ezenközben megtudtuk, hogy Kurszktól keletre, körülbelül 60 km-re vagyunk, s hogy a német Heeresgruppe Süd706 2. hadseregbeli XXXXVIII. páncéloshad- test[ének] körülbelül 40 km-es védelmi vonalát vette át a mi hadosztályunk.707 A vonalban tőlünk északra visszamaradt németekkel (a VII. német hadtesttel) a kanizsai 17. gyalogezred I—III. zászlóaljai közül az utóbbi zászlóalj érintkezett közvetlenül; a 17/1. zászlóaljat a soproni 34/1. zászlóalj követte, Németh főhad­nagy708 parancsnoksága alatt. Az én aknavető szakaszom ehhez a zászlóaljhoz lett beosztva, amely tulajdonképpen a 17-esek 4. zászlóalja volt.709 Századpa­rancsnokom úgy rendelkezett, hogy az ezredközvetlen aknavető századból a leg­északibb helyre az én szakaszomat küldte. Tőlünk jobbra, délre, az első vonal­ban a 47/IL, majd a 47/1. zászlóalj helyezkedett el, a III. zászlóalj valahol hátrább tartalékban maradt. Az aknavető század törzse és a többi aknavető szakasz a 47/ I—II. zászlóaljak mögött volt tüzelőállásban, és Meszess Vince főhadnagy ezek mögött tartotta harcálláspontját, valahol Visnye Oszerka és Szofijevka faluk közti terepen. Az én szakaszom mögött körülbelül 4-5 km-re feküdt Nyizsnaja Oszernaja falucska. Közvetlen a vonalban csak egyetlen épület, afféle hegyi hajlék volt. Ez volt Németh főhadnagy harcálláspontja és irodája; itt mutatkoztam be neki. Előt­705 A német 16. gépkocsizó gyaloghadosztály alakulatainak felváltása 1942. május 19-én és 20-án tör­tént. 706 Dél Hadseregcsoport. 707 Téves állítás. A 9. könnyű hadosztály a német XXXXVIII. gépkocsizó hadtest 16. gépkocsizó gya­loghadosztályának 20 kilométeres arcvonalát vette át. 708 Németh Ferenc főhadnagy, a 34/1. zászlóalj 3. puskásszázadának parancsnoka. A zászlóaljparancs­nok Ajtay János alezredes volt. 709 Téves állítás. Attól még, hogy a soproni 34/1. zászlóalj védőkörlete a 17. gyalogezredbeli zászló­aljakéhoz csatlakozott, illetve az 1942. június 28-án megindított támadás kezdetén a 17/1. és a 17/11. zászlóaljakkal együtt a 17. gyalogezred parancsnokának harccsoportjába osztották be, hadrendileg még a 47. gyalogezred parancsnoksága alá tartozott. 328

Next

/
Thumbnails
Contents