Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

adták, hogy közben úgy fel kell készülnünk, hogy április 16-án „bevagonírozás és vonattal és teljes hadifelszereléssel indulás a keleti frontra - német fegyverbarátságban a Szovjetunió ellen!"

A hangulat meglehetősen vegyes volt. A tényleges tisztikar általában bízott a német győzelemben, a tartalékos tisztikar vegyes érzelmekkel fogadta a parancsot, az altisztek szintén; a tisztesek és a legénység fanyalogva ugyan, de ki-ki a saját megmaradásában bízva készülődött. Vincének az volt az elképzelése, hogy a németek magukban aligha nyerhetik meg a háborút, de szövetségeseikkel is csak abban az esetben, ha „valahol a Volga mentén a japánokkal is kezet foghatunk." Az első szakasz parancsnoka, Koronczay zászlós684 kevesebbel is beérte volna. О úgy gondolta, hogy „még a tél előtt valamelyik voronyezsi bárban fogjuk megünnepelni a győzelmes háború végét, mert addigra a szovjet kifullad és békét kér; annál többet meg Hitler se akarhat." Nekem - ezen a bizalmas, századon belüli tiszti megbeszélésen - az volt a véleményem, hogy „Hitler se viheti többre, mint Napóleon! Lám az elmúlt télen egy tapodttal se jutott előbbre, mint amit a nyáron és ősszel elért. Ha pedig a Nyugat Sztálin kérésének eleget tesz, és összefogva egy második frontot is nyit valahol nyugaton, s amellett Rommellel szemben az afrikai frontot is tartani tudja, a japánok pedig túl messze vannak a »volgai kézfogától«, a »tengellyel« beláthatatlanok a fejlemények. Szerintem Hitler túl messzire tenyereit ki, kinyújtott ujjait egyenkintfogják levagdosni, s abban el is lehet ám vérezni!" A harmadik szakasz parancsnoka, Szentmihályi zászlós685 egy „majd meglátjuk, mi lesz-szel" intézte el a véleménynyilvánítást, míg a negyedik szakasz parancsnoka, „Erdélyi" Szabó zászlós686 az én aggályaimat osztotta, de azzal toldotta meg, hogy szerinte „Hitler szövetségesei nem sokat jelentenek, mert azok sincsenek jobban felszerelve, mint mi, és kár is volt 20 százaléknyi, visszatért erdélyi területről behívottakat egyáltalán beosztani a magyarok közé, mert azok fele valójában román, és aki magyar, az is csak román kiképzést kapott,687 sőe pár hét alatt is meggyőződött arról, hogy a kiképzésük foka és a harcértékük is alatta marad a hazaiaknak, őt magát is beleértve". Még azt is hozzátette: „Hogy a fenébe jövünk mi ahhoz, hogy német ügyért ezer kilométerekre menjünk oda, ahol semmi keresnivalónk sincs?!"

Aztán okosabbra fordítva a szót, megállapodtunk abban, hogy - talán jobb is - ránk úgyse hallgat senki, parancsra megyünk, ha menni kell, de legalább jól ké684 Koronczay László továbbszolgáló zászlós.

685 Személyéről egyéb adatokkal nem rendelkezünk. Az is elképzelhető, hogy a szerző nem emlékezett pontosan tartalékos tiszttársa nevére, hiszen a későbbiek során egy Szabó L. zászlóst nevez meg százada harmadik szakaszának parancsnokául.

686 д rendelkezésre álló csekély információ miatt személye kideríthetetlen.

687 A részben visszatért észak-erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki területekről valóban többnyire (s nem fele-fele arányban) a nemzetiségi hadköteleseket hívták be 1942 tavaszán a 2. hadsereg mozgósított alakulataiba. Létszámukat a magyar katonai vezetés rendelkezése értelmében 20 százalék arányban határozták meg a hadsereg személyi állományának egészében. Ezen behívott - nemzetiségi, illetve csekély számban magyar ajkú - állományt rövid, „anyaországbeli" alakulatoknál folytatott átképzést követően osztották be a keleti hadszíntérre elvonuló alakulatokba.

323