Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - 17. gyalogezred III. zászlóalja - 38. Koszorú Imre tartalékos zászlós (17. gyalogezred III. zászlóalja géppuskás századának szakaszparancsnoka) visszaemlékezése, 1942 (részletek)
Megnyílt előttünk az út Tyim felé, hol harckocsiárokban géppuskaállások voltak beépítve. Rettenetes utcai éjjeli harcok következtek. A sötétben magyar magyarra is tüzet nyitott - ezt Illés zászlós662 mesélte később. Én sebesültem, Závodszky századosnál jelentkeztem sebesülésemmel.663 Előtte Országh főhadnagy,664 századparancsnokot két tüdőlövés érte, hiába akartam a parancsnokságot átvenni, nem adta át. Végtére lehet, hogy hólyaglövés érte, akkor vérző mellel, hassal a földre feküdt, és azt mondta: „Most átadom a századparancsnokságot! " Egy halottól elvettem a kerékpárját, és hátrább kerekeztem, az úgynevezett egészségügyi állomásra. Ott a zászlós orvos is sebesült volt. Cédulát akasztott a nyakamba, sebemet ideiglenesen ellátta. Kocsira ültetett, és hátrább irányított. A második egészségügyi állomáson átnézték sebemet, és mentőautóval Orelba irányítottak. Egy ideiglenes kórházban rengeteg sebesült torlódott össze. Az orvosok szinte éjjel-nappal operáltak, [a] kávét itták, mint a vizet, és cigarettáztak szüntelen. Engem dr. Kolbe, orvos zászlós665 operált altatás mellett. Csodálkozva láttam, hogy a pápai képzős egészségügyi tanárom operál. Örültem a találkozásnak, ő civilben nőorvos volt. A kórházat is érte bombázás, de megúsztuk; a bomba a házba esett, és nem robbant fel. Operálás után két napra a sebesültszállító vonatra kerültem. Irány Kijev. A vonat pompásan felszerelt volt. (Kijev gyönyörű város, Budapest belvárosára hasonlít.) Újra átvizsgáltak, kötöttek mindenkit, és ki helyben, ki üdülőhelyre (hat hét múlva vissza a frontra), ki vonatra került. Irány Debrecen, Magyarország, álmaink álma! Keleti pályaudvar, ünnepélyes fogadtatás, ifjabb Horthy Miklós felesége666 köszöntött, újságírók rohamozták a szerelvényt. A Pesti Hírlap újságírója szerint „Koszorú Imre hadapród őrmester, veszprémi tanító gépágyútól találva, útban van hazafelé". „Gépágyútól találva" valószínű [leg] nem lettem volna a vonaton! 662 Illés Lajos tartalékos zászlós, 17/111. zászlóalj. 663 Koszorú Imre hazatérése és felgyógyulása után mondta el Závodszky István százados feleségének a következőket: „Závodszky százados lett a támadás alatt a zászlóalj parancsnoka. Isteni csoda, hogy bár ő állva adta ki a parancsokat, mégsem érte találat, míg [a] csapatában fekve hallgató beosztottját találat érte." (Koszorú Imre visszaemlékezései. „Emlékezés" 8. p.) 664 Nem Országh István főhadnagyot, a 17/III. zászlóalj 9. puskásszázadának parancsnokát, hanem Horváth Ferenc főhadnagyot, a 17/8. puskásszázad parancsnokát érte két tüdőlövés. 665 Dr. Kolbe Lajos tartalékos orvos zászlós, a 103. betegellátó állomás orvosa. 666 Pontosabban Horthy István kormányzó-helyettes felesége, gróf Edelsheim Gyulai Ilona, önkéntes ápolónő. 310