Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 23. Kovács János tartalékos zászlós (17. gyalogezred ezredközvetlen kocsizó géppuskás század szakaszparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 9. - 1943. május 31

kezdték volna tífuszterjesztő munkáikat. Egy, a németekkel is együttműködő ukrán család háza mellett letáboroztunk. A horvát ajkú és a szlovák ajkú katonák megértették a tulajdonossal, hogy fertőtleníteni akarják magukat. A vagonból összehordott ruhákat birtokba vették. Forró vízben lefürödtek, és hosszú hajuktól, szakálluktól, és alsótestükön lévő szőrzettől megszabadultak. A tetves ruhát elégették, és újba öltöztek. Az előző nap még toprongyos, igen rossz benyomást keltő katonák újjászülettek. Nem maradhattunk tovább, mennünk kellett a gyűjtőhely felé.

Az utat nem lehetett eltéveszteni, csak a hídon lehetett a Dnyeperen áthaladni. Nem tudom, hányadika volt, de vasárnap. A harangok [kai], illetve azt utánozó szerszámokkal keltett hanggal hívták a hívőket a templomba. Mielőtt bármilyen alakulat, csoport a hídra ért, ahol különböző nemzetiségekből álló magas rangú tisztikar volt, ha a csoportban volt tiszt, azt mindjárt félrevitték, a csapatcsendőrök pedig [a] kihallgatás helyére kísérték.

Miután mi is a híd közelébe érkeztünk, két szakaszban, zárt rendben meneteltünk. A betegek és a sebesültek leadása után nem voltunk egészen hetvenen. Az első szakasz előtt én mentem, ahol egy villámgéppuskát és egy szovjet golyószórót vittek az első emberek. A második szakaszt Farkas Károlynak adtam, aki akkor már teljes értékű ember volt. Az ő szakaszának csak egy szovjet golyószóró jutott. Természetes, nagyon sok dobtáras géppisztolyt, vagy ennek hiányában szovjet gránátot vitt magával. Minden embernek volt önvédelmi fegyvere. „Szakasz állj! Szerelvényt igazíts!" Megindultunk. A magas rangú tiszteknek majd kiesett a szemük. Csoportok fegyverrel még nem jöttek vissza. A tiszta ruha és az ápolt külső azt sugallta, hogy ez egy friss alakulat, mely a felváltásra jött ki, és megfutott.

Elénk állt magasra tartott kézzel egy ezredes, aki nem volt nagyobb, mint egy kutya ülve. Könnyebb lett volna átugrani, mint körülfutni. Megállítottam a szakaszt, és ezt követte a második szakasz. Éppen rákezdett az ezredes az ordításhoz, amikor a háttérből előlépett Siebert tábornok az adjutánssal, hozzám lépett, kezet fogott velem, és gratulált.278 Az ezredes mérge elült, és megkaptam az eligazítást, hogy hova vonuljak egységemmel. Lehet, ha Siebert nem lép közbe, hosszú magyarázkodásra lett volna szükség, hogy a hadbíróságot elkerüljem. Sok tárgyalás volt, de végül minden ítéletet megsemmisítettek.

Korosztyen környékére irányítottak. Itt gyülekezett a 17. gyalogezred maradék állománya. Sikerült jól elszállásolni, úgy, hogy az emberek végre kipihenjék magukat. Nem telt el sok idő, hívattak a parancsnokságra. Csoportom feladata, mivel fegyverrel rendelkezünk, a biztosítás. Partizánveszély volt. A másik faluban csúnya munkát végeztek egy másik ezred kötelékében. Nálunk baj nem tör278 Ez a történet - a körülmények ismeretében - elképzelhetetlen, valószínűleg teljes egészében a fantázia szüleménye.

158