Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)
öt-hatemeletes paloták tövében bádogból, hullámlemezből összeeszkábált szükséglakásokat. A város közepe táján gyönyörű parkot találtunk, benne hatalmas német temetővel. Kínosan pontosan sorakoztak a fejfák hosszú sorban. Megszámlálhatatlan fakereszt hirdette a német katona céltalan önfeláldozását, és üzente haza a családnak, hogy Voronyezst ugyan elfoglaltuk, de soha többé nem találkozunk. Kiégett villamoskocsikat láttunk az egyik utcában. Baán Jencit le is fényképeztem, amint éppen fellépett egy ilyen villamosra. Már közel jártunk a város keleti részéhez, mert egyre gyakrabban kellett beugrani egy-egy kapu alá a becsapódó aknák miatt, amikor ismét egy nagy térre értünk. E teret valószínűleg középületek vették körül. Felmentünk a legfelső emeletére egy olyan épületnek, amelynek ablakai keletre néztek. Kikémleltünk a front felé, és meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a Voronyezs patak közvetlen közelében voltunk. A patak túlsó oldalán már oroszok voltak az urak. Az a helyiség, amelyben álltunk, egy tanácsterem lehetett, mert egyik végén emelvény és asztal állt. Felette a falon Lenin mellszobra, de a feje letörve, és a falon, a fejjel egy magasságban ocsmány mázolmány. Nem maradtunk sokáig, mert a puskagolyók surrogva csapódtak be a szemközti falba, és nem akartuk ezeket a lövedékeket a fejünkkel felfogni. Visszaindultunk. A német hídfő déli kanyarulata irányából igen heves csatazaj hallatszott, amely egyre közeledett. Jobbnak láttuk, ha felhagyunk értelmetlen portyázásunkkal, és megindultunk nyugat felé, ki a városból. Igen ám, de egyes hosszú utcákon csak hason csúszva, vagy szökellve tudtunk átjutni, mert az utca géppuskatűz alatt állt. Utunk egy kisebb parkon is átvezetett. Három német katona sírt ásott. Úgy látszik, a nagy téren látott nagy temető már betelt. Mellettünk négy vagy öt halott német katona várt türelmesen az elföldelésre. Nagy keservesen mégis eljutottunk a város nyugati kijáratához, miközben velünk szembe tucatjával jöttek az álcázott német harckocsik és önjáró lövegek. Az történt, hogy hátrafelé jövet két tűz közé kerültünk, és a német harckocsizok integetésének segítségével tudtunk csak kijutni. Mint másnap megtudtuk, előző nap nagyszabású orosz ellentámadás indult azzal a céllal, hogy a várost hátul elvágják az utánpótlást biztosító hídtól és visszafoglalják Voronyezst. A német tartalékok bevetésével ez a szándék meghiúsult. Megtudtuk azt is, hogy azon a napon a németek az ellenakció során 234 (sic!) darab szovjet harckocsit lőttek ki. Mielőtt kiértünk a városból, még egyszer átvezetett utunk azon a téren, amelyen bejövét a száz körüli, kilőtt orosz harckocsitömeget láttuk. Jellemző a harcok hevességére, hogy miközben mi a harapófogóban tartózkodtunk, az oroszok teljesen szétlőtték a téren álló összes harckocsit. Nyilván az volt az oroszok célja, hogy megakadályozzák [e] harckocsik kijavítását és újbóli harcbavetését ellenük. Fellélegeztünk, amikor a Don nyugati, jobb partjára futhattunk át a junakovkai hí133
