Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)

don. Sok tapasztalattal gazdagabban, de hadizsákmány nélkül, személygépkocsinkkal szerencsésen visszaértünk Gremjacsjéba.

Körülbelül két héttel később került sor második voronyezsi utamra, ezúttal kizárólag beszerzés céljából. Erre az útra egy tehergépkocsit és egy országos járművet is igénybe vettem. Célunk deszka és petróleum beszerzés volt. A deszka a már gyors ütemben épülő földalatti istállók ajtajaihoz és a belső falak burkolásához, valamint az én harcálláspontom mellé építendő bunkerhez kellett. Hátaslovam elhelyezése egy, a házamtól száz méterre álló szeszfőzdének gépházában egyelőre megoldott volt. Később Varázs is a földalatti istállóban kapott volna helyet, ha megérte volna. Egy holdvilágos éjszakán egy írásos jelentést küldtem a hadosztály-parancsnokságra, Ivanovkára. írnokommal küldtem [el e] jelentést. Kikönyörögte, hogy lovon mehessen. Engedtem kérelmének, ennek azonban az lett a vége, hogy a lovam odaveszett. A fiú beleléptette Varázst egy gödörbe, és hű lovam a lábát törte. Agyonlövettem, hogy ne szenvedjen. Nyílt törésének meg- gyógyítása reménytelen volt.

Második voronyezsi utam éppen olyan kalandos volt, mint az első. Utána elgondolkoztam, mi értelme volt életemet kockáztatni egyszer puszta kíváncsiságból, másodszor pedig helyben is beszerezhető anyag miatt. Kíséretemet most századtörzsem embereiből válogattam össze. írnokom volt az egyik és még két fő, a gépkocsivezető és a hajtó honvéden kívül. Simán átjutottunk a junakovkai hídon, és mint helyismeretekkel már rendelkező, biztosan vezettem a csoportot a város belseje felé.

A város nyugati részén volt a voronyezsi repülőtér, teljesen szétbombázva. Több tucat szovjet vadászgépet pusztított el a földön a váratlan rajtaütés. Közvetlenül a repülőtér mellett egy repülőgépgyár állt, udvarán több száz, szállításra előkészített leszögezett ládával. Látszott, hogy az oroszok a gyárat is az Uralon túlra akarták áttelepíteni, de nem volt rá idejük. Itt igazán könnyen megszereztük a szükséges deszkamennyiséget, hiszen külön ládaüzem működött a gyár berendezésének becsomagolására. Depóban állt az első osztályú deszkaanyag, csak fel kellett rakni a járműre. A rakománnyal együtt nyomultunk tovább a város belseje felé. Észrevettem, hogy egy nagy bombázókötelék közeledik Voronyezs fölé. Csak annyi időnk volt, hogy egy ötemeletes bérház zárt udvarára irányítottam a fogatot, a szomszéd udvarba pedig a tehergépkocsit. Sivítva jöttek a bombák a magasból, majd robbantak a közvetlen közelben. Az elég kicsi udvar egyik sarkába álltunk be az országos járművel. És ekkor egy csodálatos dolog történt! Egy nagyméretű bomba, [amely] inkább alábecsülve legalább 200 kilogrammos volt, a fogattól húsz méterre zuhant le, a függőleges zuhanást biztosító farokrész nélkül. A bomba az oldalával ért földet, és felrobbanás nélkül szétesett darabjaira. A robbanóanyag sötétsárga masszája szertefröcskölődve belepte az udvart. A nagy ijedtségen kívül semmi más baj nem történt, mint az, hogy a megvadult

134