Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)
hogy a főzésnél vízhiánnyal kell számolnunk. A lovakat még csak megitatták, de a mozgókonyhák kondérjaiba már csak agyagos, sárga színű lét tudtak felhúzni a kutakból. Ez azonban nem zavart senkit, a birkahús a sáros lében is puhára főtt. Emlékszem, a századtörzs bográcsa fenekén is ujjnyi vastag sár gyűlt össze. Mégis ez volt életem legízletesebb báránypörköltje. Másnap, július 10-én korán reggel indulás. „Irány a Don partja!" - hangzott a parancs. Innen már úgy bontakoztatták széjjel a zászlóaljakat, ahogyan a doni védelem rendszerében a végleges sorrendet az összes zászlóalj részére előre megállapították. [...] Ezek szerint a 17. gyalogezred a magyar 2. hadsereg legészakibb ezrede. Tőlünk balra már csak német alakulatok voltak, a német 2. hadsereg egységei. A térképre nézve azonnal szembetűnt, hogy utolsó napi menetcélunk csak Gremjacsje falu lehet. így is volt. Az eligazításnál ezt a falut jelölték meg végcélnak. Menetvonalunk hossza 15-20 kilométer volt. Alig múlt dél, már csak egy dombvonulat választott el a Dontól bennünket. Már türelmetlen voltam. Motor- kerékpáros hírvivőmmel előrevitettem magamat a dombtetőre, ahonnan több kilométer hosszúságban látni lehetett a Dont és fél balra, előre a távolban lángokban álló Voronyezs városát. A dombtetőn német tábornokok egy csoportját találtam. Távcsővel kémlelték a folyón túli területet. Közben századom éle is felérkezett a dombtetőre, ahonnan az előre elkészített terv szerint sugárszerűen indultak lefelé, a folyó felé [vezető] lejtős úton, hogy a szétbontakozó ezred zászlóaljaihoz csatlakozva elfoglalják védőkörletüket az ezred részére meghatározott 9 kilométeres védelmi szakaszon. Azzal az utasítással indítottam útnak az egyes szakaszokat Gremjacsje kanyargós utcáin, hogy a löve- gek végleges helyét másnap a helyszínen együtt határozzuk meg. Tehát július 10- én megérkeztünk a Donhoz. A 9. könnyű hadosztály parancsnoksága Ivanovká- ra, a 6. könnyű hadosztály parancsnoksága Oszkinoba települt. Ezzel a nappal a III. hadtestparancsnoksághoz tartozó két hadosztály megkezdte védőállásainak kiépítését és védelmi harcát a Don folyó mentén. A célba érés napjának második fele tájékozódással és a tűzfegyverek mielőbbi állásba juttatásával telt el. Bejártam az egész települést, le egészen a folyó partjáig, majd a magas partról szemügyre vettem a túlsó oldalt. Hiába távcsöveztem, ellenségnek se híre, se hamva. Az volt a közös véleményünk, hogy az oroszok további előnyomulásunkra számítottak, mert nem álltak meg a Donnál. Csak akkor kezdtek visszaszivárogni, amikor látták, hogy a Dont a magyar hadsereg alakulatai sehol sem lépték át. A tőlünk északra harcoló német 2. hadsereg egységei azonban nagy bravúrral, az ellenség megtévesztésével, egyetlen éjszaka hidat vertek a Donon, és elkeseredett harcokban elfoglalták a Don bal partjától mintegy öt kilométerre fekvő Voronyezs város négyötöd részét. Pontosabban a város keleti szegélyén átvezető Voronyezs pataknál állt meg a németek támadása, és itt is szilárdult meg a front. A nagy terv végrehajtása során nagy és fontos szerepet 124
