Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)

A vasútvonal átlépése után egy enyhén emelkedő gabonatábla mezei útján haladtunk, egy ideig északkeleti irányban. Utunk egy orrával a földbe fúródott szovjet vadászgép közelében vezetett el. Intettem szolgálatvezetőmnek, hogy né- hányadmagával nézze meg a géproncsot, nem lehetne-e belőle benzint csapolni. Fél óra múlva érték utol a menetoszlopot. Méhes őrmester jelentette, hogy két üres benzines hordónkat színültig megtöltötték benzinnel. Motorkerékpáros hírvivőm örült a legjobban a zsákmánynak. Nem volt egészen szabályos dolog ez az „önkiszolgálás", de háborúban élelmesnek kell lenni.

Egy kis erdőparcellában - már a dombhát tetején - egy elhagyott német löveg- állást találtam. Igen jó kilövés volt innen, közvetlen irányzással, Sztarij Oszkolra. Legalább 150 darab 15 cm-es gránátnak a rézhüvelyét láttam halomba dobálva. A domb túlsó oldalán az Udala-Glinyaja patak völgyében, egymáshoz egészen közel fekvő községekben álltunk meg étkeztetésre és hosszú pihenőre. Itt töltöttük az éjszakát is. Július 7. volt. Itt kaptam az első írásos utasítást a nyugvás biztosítására és a menetintézkedést a másnapi menetre. Az én századom részére megjelölt szállás Tyeresovo faluban volt. A település közepén egy sor, egyenként körülbelül száz négyzetméter alapterületű magtár volt, de egy szem gabonát sem hagytak bennük az oroszok. Még össze is volt seperve a széthullott szem. Ez a falu is kihalt volt. Először egy ilyen üres magtárban telepedtem le, de a nyári melegben igen rossz volt a levegője. Embereim jó része azonban megfelelőnek tartotta, és a vacsora kiosztása után nyomban le is pihent. Jómagam végül is egy, a magtárak előtt hagyott szovjet tehergépkocsi rakodóterén aludtam.

Az ébresztő és a reggeli elfogyasztása után most már keleti irányban indultunk el az ismét enyhén emelkedő földúton, gabonatáblák és erdőfoltok között Ezen az útszakaszon találtunk az út mellett egy teljesen mezítelen holttestet. Fel- puffadt, eltorzult arca miatt lehetetlen volt megállapítani, hogy magyar, német, vagy orosz volt-e a halott. E dombhullám túlsó oldalán az út egy nagyobb községbe vezetett, Melovoje volt. A falut itt is patak szegélyezte. A patak partján egy nyárfaligetben ebédeltünk és etettük, itattuk a lovakat. Érdekesnek találtam, hogy amíg Tyeresovoból minden teremtett lélek elmenekült, addig itt, Melovojében szinte minden család a helyén volt, a fiatal, katonaköteles férfiak kivételével. Néhány idősebb szakállas orosz önként hozott a vállán 20-30 kilogramm zabot a lovaknak. Ebéd után folytattuk utunkat. A parancs szerint az aznapi menetcél: Szinyije Lipjagi. Csak lassan tudtunk átjutni a patak egyetlen hídján, amely olyan keskeny volt, hogy éppen átfért rajta egy páncéltörő ágyú. Innen Szinyije Lipja- giig meglehetősen sík terepen haladtunk. A távolság 11 kilométer volt. Minden irányban nagyon jó volt a kilátás. Itt vettem észre, hogy a környék szélmalmait hol elindítják, hol megállítják. (Mint később kiderült, a szélmalmok járatásával adtak jelt a visszavonuló szovjet hadsereg töredékeinek, hogy merre haladunk kelet felé, és ennek megfelelően ők merre térjenek ki.) Fele úton, Melovoje és Szi122