Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Bevezető - A harctéri naplók és visszaemlékezések szerzőinek életrajzai

ki Állami Gazdaságban dolgozott. 1997. június 27-én hunyt el Zalaegerszegen.40 1942. március 17-től szeptember 24-ig, 1942. október 25-től 1943. január 27-ig, va­lamint 1944. augusztus 5-től 1945. március 21-ig vezetett harctéri naplóit a lányai őrzik, és azok másolatát dr. Adorján-Husz Rózsa bocsátotta rendelkezésünkre. DR. KOMÁR GYÖRGY (Kiskunmajsa, 1912. augusztus 29., anyja neve: Ettvel Erzsébet) tartalékos hadnagy (1942. június). A budapesti egyetem jogtudományi karának elvégzése után, még nem doktorában egyéves tényleges katonai szolgá­latát 1933. október 1. és 1934. október 1. között Nagykanizsán, a 3. tábori tüzérosz­tálynál teljesítette. Ezen időszakban végezte el a tartalékos tiszti iskolát is. Lesze­relését követően a Pénzintézeti Központ Gazdavédelmi osztályán helyezkedett el. 1935,1936 és 1937 nyarán egy-egy hónapig tartó fegyvergyakorlatra hívták be alakulatához. 1937-ben jogi doktorátust szerzett, s a továbbiakban mint gazdasá­gi revizor tevékenykedett munkahelyén. 1939 júniusában tartalékos zászlóssá léptették elő. A 9. könnyű tüzérezred kötelében részt vett az 1939. márciusi kár­pátaljai hadműveletben, 1940 júniusa és októbere között az erdélyi mozgósításban és bevonulásban, 1941 áprilisában pedig a muraközi terület birtokbavételében. 1942. március 17-én hadibeosztást kapott, s május elején a 9. könnyű tüzérezred 3. ütegének felderítő tisztjeként, mint tartalékos hadnagy elvonult a keleti had­műveleti területre. A 2. hadsereg Don menti hadműveleti területén üteg elsőtiszti beosztást is betöltött. Novemberben a csuklóján sérülést szenvedett. Miután ala­kulata töredékével a hadműveleti területről visszatért, 1943. június 20-án lesze­relték. Harctéri szolgálatának elismeréseként 1942. október 2-án a Kormányzói dicsérő elismerés Magyar Koronás Bronzérem hadiszalagon a kardokkal (Sig­num Laudis) kitüntetésben részesítették. Katonai szolgálatra a továbbiakban már nem hívták be, hadifogságban nem volt. Az 1945 utáni politikai változások miatt szakképzettségének megfelelő munkakört nem tölthetett be, 1957-től a Képzőmű­vészeti Alap főelőadója volt. 1958-ban mint „osztályidegent" megfosztották rend­fokozatától. Halálának helye, ideje nem ismert.41 Egykori tüzérbajtársai (Bagossy László és Raksányi György) felkérésére 1991-ben elkészítetett, „Katonai éveim” című visszaemlékezését - mely elsősorban az 1942-1943. évi keleti hadszíntéri frontszolgálatának fontosabb eseményeit tartalmazza -, ifjabb Raksányi György bocsátotta rendelkezésünkre édesapja hagyatékából. KOSZORÚ IMRE (Bolesó, 1919. április 27., anyja neve: Bécsy Jozefin) tartalékos zászlós (1942. október 1.). Polgári foglalkozása 1945 előtt: tanító. 1940. december 40 Húsz István harctéri naplói 1942-1943,1944-1945. (lányai, dr. Adorján-Husz Rózsa, Húsz Mag­dolna és Ilona Gustafsson [Húsz Ilona] tulajdonában); dr. Adorján-Husz Rózsa (Zalaegerszeg) szíves közlése. 41 HIM KI Dr. Komár György 313/528. sz. ti. ogy. 81

Next

/
Thumbnails
Contents