Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)
Bevezető - A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942–1943. évi harctevékenysége a keleti hadszíntéren
Ságtól. A három napos, folyamatos harcok után teljesen kimerült állapotba jutott seregtestet azonban további támadásra utasították.46 Miután a német 4. páncéloshadsereg június 30-án már heves harcokat vívott Gorsecsnoje környékén az átcsoportosított szovjet harckocsi alakulatokkal, s Vol- csanszk körzetéből megindult és gyors sikereket ért el a német 6. hadsereg támadása is, megvolt a lehetőség a szovjet csapatok Sztarij Oszkol környékén való bekerítésére.47 A 2. hadsereg-parancsnokság szándéka a kialakult helyzetben az volt, hogy balszárnyán küzdő seregtesteivel mielőbb eléri Sztarij Oszkolt, és a német 6. hadsereggel együttműködve megakadályozza a szovjet csapatok kitörését a gyűrűből. A hadsereg-parancsnokság nem kívánt lemondani Tyim elfoglalásáról, ezért nem egyezett bele a III. hadtestparancsnokság azon javaslatába, mely a mielőbbi keleti irányú előretörés érdekében a város kikerülését szorgalmazta. A III. hadtest 9. könnyű hadosztályának támadásai július 1-jén is megtörtek a Tyimnél visszamaradt szovjet utóvéd csapatok kemény ellenállásán. A zalai zászlóaljak hajnalra tervezett támadása a tüzérség és a lőszerutánpótlás lemaradása miatt csak késő délután indult meg. Az ígért Stuka-támadás elmaradt, s az összevont 13 üteg is csak pár percig támogatta a csapatokat. A megtámadott „harcko- csiárok-állás" a Tyim előtti szovjet védővonal legjobban kiépített szakaszán húzódott. Nem vette körül a várost, csak délnyugat felől védte. A védőállás betonba ágyazott lövegei és páncéltörő ágyúi oldalazó tüzelésre is alkalmasak voltak. A 9. könnyű hadosztály csapattesteit - Ujlaky Jenő ezredes rendelkezésére - kellő felderítés nélküli arctámadásra utasították. A 9. könnyű hadosztály parancsnoka ugyanis elvetette Dittrich Géza alezredesnek, a 17. gyalogezred megbízott parancsnokának azon elképzelését, miszerint a támadást inkább a 7. könnyű hadosztály arcvonala felől kellene végrehajtani. A 47/11., 47/1. és a 34/1. zászlóaljak 18 órakor megindított rohama 200 méteres térnyerés után elakadt a védők heves tüzérségi és aknavető tüzében. A csapatok még el sem érték a peremvonalat, máris súlyos veszteségeket szenvedtek. A fáradt, erős tűz alatt álló, erkölcsileg megrendített legénység visszaszaladt. E tragikus eseményről Kónya Lajos, a 34/1. zászlóalj tartalékos zászlósa az alábbiakat írta harctéri naplójába: „Napsütéses, meleg alkonyban fejlődtünk föl, golyózápor sivított közöttünk, senki sem tudta honnan jön, hiszen látszólag holttérben voltunk. Áfákról, a partizánok - mondta valaki. Megindult a támadás, neki az apró erdőknek, lőttük áfák tetejét, fütyültek a golyók. Kijutottunk a sima, zöld dombhátra, ahonnan állva még jól lehetett látni az orosz harckocsiárkot s mögötte az állásokat, de fekve semmit, lőni egyáltalán nem lehetett. A méteres gazban tartani lehetett attól, hogy az ember eléje került bajtársát lövi le, aki éppen úgy elfeküdt a fűben. Próbáltunk puskával állva, térdelve lőni a bunkerek lőréseire, bármily kevés is volt a találati valószínűség. Golyók fütyültek a 46 Szabó Péter 1988.41. p. 47 HL 2. hadsereg iratai. 5. doboz. 88. számú naplómelléklet. 26
