Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)

Németh József tizedes harctéri naplója Oroszországból, 1942-1943

már jönnek „kicsi magyar kenyérért", meg cigarettáért. Vonatunk mellett már csak ez látható, ezzel töltjük unalmas óráinkat.

A vidék erre egyenes, sík, s néhol nagy mocsarak húzódnak. Vizenyős föld mindenütt, megmunkálva nincs, kopár mindenütt. Utunk már veszélyesebb. Rengeteg erdők, gyönyörű fenyvesek húzódnak a vasút mentén, erre már a házak tiszta fából készülnek, mert fájuk rengeteg van. Éjjeli utunk már veszélyes az erdőségek miatt, tele vannak partizánokkal, éjjel belepuskáznak a robogó vonatba. Ez éjszaka minket is egy ilyen banda állított meg; az erdő ilyenekkel van tele, csak éjjel bújnak elő. Már oly közel vagyunk, hogy repülőtámadással is számolhatunk. Utunk idáig szerencsés volt.

[Május] 9-én már nagyon messze jártunk szép hazánktól, egész napi utunk egyhangú, sivár volt, sehol semmi látnivaló. Egy-két orosz harckocsit s autót látunk az utak mellett, melyek már befejezték földi pályafutásukat. Néhol bizony egész autóhegy tornyosul szemünk elé, sokszor mondjuk, biztos itt van a temetőjük. További utunkon már csak ez a látvány kísér bennünket; roncsok az utak mellett, néhol egy-két nyírfakereszt is látható. További utunk már kissé lassúbb, vigyázni kell, a vasút mellett néhol egy-két magyar vagon is akad, melyek már hasznavehetetlenek, partizánbanda munkái, némelyik repülőbomba találat maradványa. Most már van egy kis megállás is, az éjjeli órákat valamelyik állomáson állva töltjük, és csak hajnalban indulunk tovább.

Mai dátum 1942. V. 10. Este szép csillagos idő van. Az éjjelek elég hűvösek, még a nappalok is; a fűtés állandóan folyik a vagon kis tábori kályhájában. Bizony elkel a meleg, némely helyen még havat is látunk, elég soká kitartott. A vidék egyhangú, sivár, kopasz, sehol semmi.

Mai dátum 1942. V. 11-én. Már kissé unjuk az utat, jó volna egy kis mozgás, de vonatunk nem igen áll meg; ha néha meg is áll, leszállni nem szabad sehol. Látványosság semmi, egyhangú minden, kopasz földek, az életnek semmi jele, falut már második napja nem láttam, az egész látóhatár csak düledezett vályogviskókból áll. A vasútállomás nagyon messze esik egymáshoz, utunkat mindenhol a pusztulás képei kísérik. Már célpontunk felé közeledünk, még egy nap, de most kezdődik a legveszélyesebb útvonal, egy rettenetesen nagy erdő.4 Vonatunk már dél óta egyfolytában megy, sehol egy perc megállás, sötétség beállta előtt szeretnénk átjutni. Itt, a vasút mentén szétroncsolt vagonok és sírhalmos fakeresztek jelzik a pusztulás képét. A vasút mentén erős őrség van, de hiába, éjjel keveset lehet látni. Alkonyaikor vonatunk szerencsésen átfutott e veszélyes helyen; bizony felsóhajtottunk, mikor átértünk.

Mai dátum 1942. V. 12-én. Hajnalban megérkeztünk Oroszország első utunkba ért nagyvárosába, Orelba. Itt két és fél napot pihentünk, közben volt egy kis

4 A szovjet partizáncsoportok által megszállt és ellenőrzött brjanszki erdőség.

97