Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)

Németh József tizedes harctéri naplója Oroszországból, 1942-1943

bői bőven akad az út mellett megdöglött vagy agyonlőtt lovak oldalából. A jó Isten tudja, hogy hány hetes már némelyik, de azért jó. Most ettem életemben először lóhúst. Ha éhesek vagyunk, megfőzünk egy-egy csajkával, és azután mehetünk tovább. Bizony rossz rágondolni a mi keserves utunkra, nem tudom, mi lesz a további utunkon velem, úgy látszik ezután csak dög lovakból élek, csak betegség el ne érjen.

Mai dátum 1943. II. hó 22-én. Mai napunk kissé szerencsésebben futott be, egy nagyobb községet elérve. Nevére már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy Szúrni előtt volt. Ebben a községben egy nagy szeszfőző gyár volt. Már déluta volt, mire beértünk. Sok jókedvű embert láttunk. Ahogy közelebb érünk, látom, hogy vödröket cipelnek, és csak most tudtam meg, hogy mitől van olyan jókedvük. Nagyon erős szesz volt, egy csöpp is égetett, csak keveset lehetett belőle inni. Ide mi is bementünk, rengeteg nép volt itt, hát mi is nekiálltunk a meregetés- hez, akárcsak a kútból, úgy húztuk a szeszt. Itt jutottam némi ennivalóhoz szesz helyében - egy vödör szeszért kaptunk szállást, jó ennivalót, kenyeret, levest. Itt éreztem először jól magam, mióta visszafelé jövök. Holnap reggel továbbmegyek, talán beérek Szumiba, és hogy onnan még hova és meddig kell menni, nem tudom, talán egyszer majd csak vége lesz ennek is, és valami nyugodtabb helyre fogunk érni. Bízom a jó Istenben, és az nem hagy el, és meg fog segíteni.

Mai dátum 1943. II. hó 27-én. Napjaim most már valamivel könnyebbek]. Szúrni nevű városnál sikerült vonatra ülni, és így két nap jöttem vonaton. Ennivalóm ez úton sem volt, már úgyis csak a csontom van, már úgysem fogyhatok tovább. A második napon beértem Noszovka városába. Innen megint gyalog kell menni az elosztóig a hadosztályhoz, de még az nagyon messze van. Itt kaptam két napra való élelmet, ezután talán több ennivalót kapunk. Januártól fogva most adtak először némi ennivalót.

Mai dátum 1943. II. hó 28-án. Ma szerencsésen beértem századomhoz, itt várom további sorsomat. Nagyon fáradtnak] és betegnek érzem magam, nem tudom, mi lesz velem. Nagyon kevesen vagyunk, itt már állandó szolgálat van, pihenni keveset lehet. Tetű még sok van, majd egyszer talán az is elfogy, most már úgyis mindegy, csak a jó Istent kérjük.

Mai dátum 1943. III. hó 5-én. Napjaim egyformák, utunk tovább tart, most egy kis faluban vagyunk, itt egynapi pihenőt kaptunk. Még nem tudom, hogy hova megyünk és mi lesz velünk, ennivalót jóformán alig adnak, néha 22-en kapunk egy kilós konzervet, ezzel kell menetelni, majd összeesünk a fáradtságtól. Különös, meglepő napom volt ma, két hónap óta most kaptam egy levelet anyámtól. Bizony nagyon jól esett az a pár vigasztaló szó. Szegény nem tudja, hogy mi van velem, mert még levelet írni innen nem tudtam, és még nem lehetett. Ma írtam haza egy lapot, tudatva, hogy még létezem és élek, habár keservesen is. A jó

109