Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)

Németh József tizedes harctéri naplója Oroszországból, 1942-1943

nem aludtam, és két este nem ettünk vacsorát, este nem tudták behozni, és csak reggel jött meg a konyha, de már akkor minden romlott volt, megenni már nem lehetett, így hát koplaltunk másik estig.

Mai dátum 1943. I. hó 27-én. Ma 27-én hajnali négy órakor indultunk hátrafelé. Mi voltunk az utolsók, kik utoljáig kitartottunk az első vonalban.25 Hosszú éjszakákon szabad ég alatt dermesztő hidegben nagyon sokat szenvedtünk valamennyien. Mi 27-én hajnalban búcsút intve, mindent a helyén hagyva visszavonultunk Sztarij Oszkolba.26 Innen még valószínű, hogy az éjjel továbbmegyünk. Éjjelente nagy a hideg. Itt minden fölösleges holmit és anyagot tönkretettünk, hogy ne jusson épen az ellenség kezébe. Úgy látszik, még csak most kezdődik igazi harcunk, de nem az ellenséggel, hanem az éhséggel és a kegyetlen hideggel, mely próbára tesz embert, állatot egyaránt. De a jó Isten megsegít bennünket.

Mai dátum 1943. II. hó 8-án. Napjaim rettenetesen keservesen telnek. Hiába próbálnám és akarnám leírni azokat a napokat s éjszakákat, sehogy sem tudnám, amelyek megindulásunk óta teli szenvedéssel kísérnek. Már az első éjszaka elszakadtam századomtól.27 Az első bekerítő gyűrű áttörése óta senkit nem láttam századomból, nem tudom, hol vannak s élnek-e. Ennivaló nincs, semmit nem adnak, hisz nekik sincs, ki mit tud magának szerezni, azt eszik. Egy pár szem főtt krumplit, burgundit, ki mit megfoghat, nincs válogatás semmiben. E pár kis soromat egy orosz házban írom, ma sem tudom pontosan, hogy hányadika van, és milyen nap. Reggeltől estig csak megyek, lábaim majd elszakadnak, de menni muszáj. Sokszor bizony még szállásunk sincs, az éjszakát sokszor a szabad ég alatt töltöm. A németeket borzasztóan utálom, ha házba megyünk, mindjárt kizavarnak bennünket. Fegyvereinket, s kinél pisztoly van, elveszik, ennivalót hetek óta nem kapunk, csak tengődünk és szenvedünk. Utunk még nem tudom meddig tart és még meddig fogom bírni, és mikor fogok megfagyni, kimerültén elesni az út mellett, és soha többé föl nem kelni, már csak az ösztön s akaraterő visz előre, más semmi. Papírra vetni azt a szenvedést nem tudom, az csak örök emlék marad, melyet elfelejteni talán sohasem lehet, és aki nem volt ott, úgysem hiszi el, és nem tudja átérezni. Én bízom a jó Istenben, az meg fog segíteni, és nem hagy el ezután sem.

Mai dátum 1943. II. hó 11-én. Az éjszakát Szmolenszkon28 töltöttem egy kis orosz viskóban. Nagyon keserves napom volt idáig, erős havazás és szélfúvás volt, nagyon kifáradtam. Ennivaló nincs, csupán egy csöpp kis kenyerem van, más semmi. Sokat éhezem és fázom, a németek nem hagynak bennünket sehol, a

25 A 2. hadsereg valamennyi alakulatát beleértve, a 17/III. zászlóalj hagyta ott legutolsóként 1943. január 27-én hajnalban a Don menti állásait.

26 Valójában a Gremjacsje közvetlen közelében, attól nyugatra található Sztaro Nyikolszkojéba.

27 A 17/III. zászlóalj 8. puskásszázadától.

28 E helység megnevezése feltehetően téves.

107