Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)

Németh József tizedes harctéri naplója Oroszországból, 1942-1943

nyezs alatt nagy harcok folynak, de már mi is kivettük részünket a harcból. De a jó Isten tudja, hogy mit hoz a holnap, talán mirajtunk a sor, talán minálunk próbál szerencsét a muszka, de mi azért mindenhol, minden veszéllyel szemben megáll­tuk a helyünket. Ha meg annyi muszka jön, akkor is, ha mindnyájan elveszünk, mi már akkor sem engedünk. Az éjjeli repülőgépjárat is csökkent, aztán napok után annál hevesebben kezdte megint. Bizony rossz volt hallgatni és látni a bom­bák becsapódásának fényét, sokszor közelünkben szórta bombáit a muszka cél­ba. Nagyon keveset talált, csak dobálta össze-vissza, ahogy jött; ezt már mi na­gyon jól megszoktuk, már nem sokat törődünk vele. Szünete nem igen van, se éjjel, sem pedig nappal, dörög az ágyú szüntelenül. Mai dátum 1942. év IX. 2-án. Megint csak visszamenőleg írom történetemet, mert bizony hetek kellenek ahhoz, hogy ceruzát foghatnék kezembe, és írhatnám azt, ami velem s körülöttem megtörtént. A teljes részleteket, amit én itt láttam s éreztem, papírra írni sohasem tudnám. A napjaink egyformák, lassan telnek, sok­szor bizony nem tudom, milyen nap van és hányadika, vasárnap vagy hétköz­nap. Nekünk itt oly egyforma már minden, hogy még a vasárnapot is kifeledjük az ünnepek sorából. Tábori misét már nagyon régen nem hallgattunk. Mi nap, nap után kint vagyunk a futóárok sáros falai között, ott imádkozunk, és kérjük a jó Istent, hogy segítsen meg bennünket. Az éjszakák még hangosak a puska és ágyú dörrenésétől, az éjjeli bombázás csak tart, de nekünk már mindegy, mi már megszoktuk. Napok után telnek a hetek, hetek után a hónapok. Ha nagyobb ün­nep következik, már biztosra vesszük, hogy meleg napjaink lesznek, és ezekre az ünnepekre kellőképpen fel is készülünk, mert a muszka ezeket kihasználva min­dig támad. így értünk a szép ünnepünkhöz, Nagy boldogasszony napjához;12 szinte felejt­hetetlen meleg napok következtek. Az ünnep hajnalán egyszer csak azon veszem észre magam, alig hallhatóan csobog a víz. Még az első pillanatban nem gondol­tam semmi veszélyre, de utána ismétlődött az előbbi nesz. Én, mint éjfél után szolgálatot teljesítettem, hamar felismertem a veszély pillanatát, gyorsan riadóz­tattám nyugvó bajtársaimat, éppen idejében. Vaksötét volt minden, nem láttunk semmit. Mire helyeinket elfoglaltuk, az első csónak partnak ütődött, és ezután megkezdtük az igazi tűzijátékot, melyet keserves jajgatás kísért. Eközben állan­dóan jöttek a csónakok, [nehéz]puskánk13 csöve már tüzes volt, lőszerünk fo­gyott, lőszert és segítséget kértünk, amely már nagyon fogytán volt. Lassan vi­lágosodni kezdett, melyet már alig vártunk. Én, mint nehézpuskás irányzó, a hajnali pirkadásban élvezettel lőttem a még mindig átjövő, és a túlsó parton álló csónakokat. Szép munka volt, mondtuk is; „Ezen biztos, hogy többet nem csónakázik senki sem." De ezzel még nem volt vége, három napig tartott; fáradtságot nem is­12 Augusztus 15-éhez. 13 A 36 M. 20 mm-es nehézpuskából páncél- és repeszgránátokat lehetett kilőni. 101

Next

/
Thumbnails
Contents