Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)

Németh József tizedes harctéri naplója Oroszországból, 1942-1943

hazai csomagot az anyámtól, bizony nagyon jól esett. Reggeltől sötét estig meneteltünk, ez így ment hét napig, embert kínzó, fárasztó utakon, nagy melegben. Eközben elértük a Don folyó partját, itt éjjelre egy kolhozban megszállásoltunk, közel a folyóhoz.9

Az orosz Ráták már ekkor megkezdték zümmögésüket. Ez éjszaka megint nevezetes marad számomra. Szállásunk egy hosszú istállóban volt. Éjjel, ahogy a gép fejünk felett szállt, kidobott egy világítórakétát, amely nappali világosságot adott. A rakétából kifolyó égő foszfor meggyújtotta a tetőt felettünk, egyszer csak arra ébredünk, hogy valaki kiabálja: „Ég az istálló!" Ezután gyors cselekvés következett, a nappali világosságban percek alatt kihordtunk mindent, és azután a gabonába rejtőzve vártuk a reggelt.

Hajnalban elindultunk a folyópart felé, kiérve azonnal munkához láttunk, erős állást építettünk ki, éjjel drótakadályt húztunk s aknát telepítettünk. Itt lessük a túlsó partot, nagy bozótot, vajon mikor jelenik meg az első vöröskatona, amelyet puskavégre foghatnánk. Közben esik egy kis puskaszóváltás, melytől hangzik az egész folyópart. Az éjjeli repülőtámadások sűrűek, a gépek szinte egymást érik, remeg a föld, ha [a bomba] közelünkbe esik. Hatalmas tűzcsóva száll az ég felé egy-egy robbanás után, szinte nappali világosság van mindenütt. Az időjárás nappal meleg, éjjel pedig elég hűvös van; éjjelente dolgozunk, építünk, futóárkokat húzunk.

Mai dátum 1942. év VII. hó 25-én. A folyóparton most van egy kis pihenőnk, fölváltva nappal pihenjük ki éjszakai fáradtságunkat. Éjjel erős a szolgálat és a figyelés, nagyon vigyázni kell, nagy a bozót, jó búvóhely mindenki számára. Itt esett el két bajtársam egy éjszaka a Don partján, ők voltak az elsők, kik a folyóparton meghaltak. Járőr menetidő alatt a bozótban megbújt vörösök lőtték le őket, csak másnap reggel találtak rájuk.

Mai dátum 1942. év VIII. 10-én. írásom tovább folytatom. Életünk csupa egyforma, éjjelenként puskaropogástól visszhangzik minden, de mi álljuk a helyünket, a folyón átkelő csónakokat hamar a másvilágra küldjük. Azért sikerül egypár- nak átjönni, de ők se soká tölthetik kedvüket, hamar elfogjuk őket, vagy időben visszamenekülnek. Mellettünk délen vagy 15 km-re nagy harcok folynak.10 Az orosz megkísérelte vonalunk áttörését; rengeteg foglyot ejtettek,11 és sok sebesültet hagytak hátra, kényszerülve, hogy vissza kellett vonulniuk. Még mindig látszik a füstölgő falvak nyoma, és az égő házak világítása, mint óriási gyertya világít, és hatalmas füsttenger kíséri, amely tisztán látszik hozzánk, a pusztulás nyomai. Tőlünk északra és részben keleten a németek nyomják az oroszt. Voro9 Ezt később „9. kolhozának nevezték, mert a 17/III. zászlóalj 9. puskásszázada foglalta el.

10 Utalás a 47. gyalogezred védősávjában Kosztyenkinél 1942. augusztus 8-án kezdődött szovjet betörésre, illetve hídfőharcokra.

11 Tudniillik a magyar csapatok számos szovjet hadifoglyot ejtettek.

100