Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Berényiné Kovács Gyöngyi: Fára József Pest vármegye főlevéltárnoka

előléptetését két évre felfüggesztették, míg Fára Józsefet és Géczy Andrást „rosz- szallásra" ítélték.141 Fára Józsefet a zsidókkal szemben tanúsított emberséges magatartása miatt a fegyelmi vizsgálat lezárulása után Pest megye alispánja 1944. március 20-ával szabadságra küldte, csak vitéz Endre László távozása után 1944. május 15-én tér­hetett vissza.142 A levéltárügy Pest megyében Fára József idejében A törvényhatósági levéltárosokkal a nagy szakmai tekintélyű Fára József ki­váló kapcsolatokat ápolt. 1939-ben segítségét kérték a levéltári iratok selejtezé­se tárgyában. A selejtezések kiváló szakértője Fára József örömmel segítette hoz­zá forduló kollégája Mérő József, Baranya megye főlevéltárnoka munkáját és megküldte, a belügyminiszter által jóváhagyott pest megyei árvaszék selejtezési tervezetét.143 1941-ben a belügyminiszter megbízásából, mint megyei szakértő részt vett a Szlovákia részéről átadott Komárom Megyei Levéltár átvételénél.144 1942-ben Pest megye főlevéltárnokát bízták meg a levéltári ügyviteli szabályzat előkészíté­sével a kérdés végleges megoldásáig.145 Kaposváron a megyei levéltár nyugati szárnyának berendezéséhez kérte Mol­nár István levéltárnok Fára szakmai tanácsait.146 A Magyar Miniszterelnöki Iroda megbízásából korábbi állomáshelyére, Zala­egerszegre küldték, hogy a béke-előkészítéshez szükséges iratokat előkeresse és lemásolja.147 Levéltárak az államosítás útján 1950. július 30-án kihirdetett 1950. évi XXIX. tvr. Pest vármegye levéltárat megszüntette, ideiglenesen az állami közlevéltár egységes szerkezetébe beilleszt­hető Pest Megyei Közlevéltárat hozta létre helyette.148 A levéltárak államosítási folyamatának eredményekképpen 1952-ben született meg a Budapest 2. sz. Álla­141 Lévai, 1945. 9-101. o. Pálházy és Endre fellebbeztek az ítélet ellen. A másodfokú hatóság a Belügy­minisztérium 1929. évi XXX. te. 87. §-a alapján szervezett fegyelmi bírósága 31 985/1944. III. ítélete a fellebbezést elutasította, érvényben hagyta az elsőfokú bíróság határozatát. 142 MNL OL P 2259 1. doboz 1. tétel 3. o. 143 MNL PMLIV. 475a. 757/1939. lt. sz. 444 MNL OL P 22591. doboz 1. tétel 6. f. 145 MNL PML IV. 475a. 182/1942. lt. sz. 146 MNL PML IV. 475a. VIII. sorozat sz. n. 1942. március 13. 447 MNL PML XXI. 4b. 1945. évi 53. csomó 18411/1945. 445 Böőr, 1990.102. p. 92

Next

/
Thumbnails
Contents