Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)
Berényiné Kovács Gyöngyi: Fára József Pest vármegye főlevéltárnoka
mi Levéltár, amely a Nógrád és a Pest megye állami szervei iratainak felügyeletéről és történeti iratainak őrzéséről gondoskodott. Az 1950. évi törvényerejű rendelet legjelentősebb intézkedése a magyarországi levéltári hálózat központosítása és egységesítésének megteremtése volt: létrejött a Levéltárak Országos Központja (LÓK), mint „a magyar levéltárak egyetemének kizárólagos képviseletére jogosult központi szakhatóság... amely hatóság az ország összes közlevéltárának felügyeletét, irányítását és korszerű fejlesztését végezte."u9 A rendelet másik nagy vívmánya az archiválási kötelezettség kiterjesztése volt, a közlevéltáraknak át kellett venni a volt megyei, városi és községi valamint a hiteleshelyi és az 1949. évi VII. te. értelmében már állami tulajdonba került hitbizományi levéltárak iratait. A közlevéltárba kerültek a közhatóságok, közhivatalok, köztestületek, közintézmények és a közületi vállalatok ügyintézésében már nem használt történeti forrásértékű iratok is.149 150 1950-ben ugyan meghatározták a közlevéltár gyűjtőkörét, de az ügyviteli szabályzat elkészítése még csaknem 20 évig váratott magára. Az ügyvitelben, ügyintézésben már nem szükséges iratokat selejtezés után át kellett adni a területileg illetékes levéltárnak. A selejtezés szabályozásáról is gondoskodtak a 185/1951. minisztertanácsi rendelet kiadásával, bár ez nem tette kötelezővé a selejtezés levéltári ellenőrzését, a levéltár felkérésre csak tanácsokat adhatott.151 A levéltár állami kezelésbe vétele után a levéltár alkalmazottait a Levéltárak Országos Központja nevezte ki. Ezután gyakoribbá váltak a személycserék, pl. Petri Jenőnét a Pest Megyei Közlevéltárból Kecskemétre akarták áthelyezni, két kisgyermeke volt, férje Pesten dolgozott. Ezt Fára meg tudta akadályozni, úgy hogy a LOK-ba hívta dolgozni 1950. december 31-én.152 Összegzés Fára József egész munkássága idején a levéltárügy korszerű törvényi hátterének kiépítésén fáradozott, a törvény alapkoncepciójával szemben is hangot adott véleményének. Lényeges kérdésnek tartotta a gyűjtőterület kiterjesztését az állami szervek irataira, melyek selejtezésének ellenőrzését is a megyei levéltárak látták volna el. 149 Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye I., 1950. 91-92. p. 150 Balázs, 1983. 9. p. 151 Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye. Törvények és törvényes rendeletek és miniszter- tanácsi rendeletek 1951. Közigazgatási és jogi könyvkiadó. Budapest, 1951. 290-291. p. 152 MNL PML XXIII. 3. Pest megyei tanács VB titkárság iratai Pe 006-38/1950. Petri Jenőné 1934-től díjnokként a Budakörnyéki Járási Szolgabírói Hivatalában dolgozott. 1939-től az árvaszéknél segédtiszt, majd 1948-tól a megyei levéltárban az anyakönyvi ügyeket 1974-ig - nyugállományba vonulásáig - intézte. 93