Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)
Káli Csaba: Fára József előélete és főlevéltárnoki tevékenysége Zala megyében (1884–1938)
esetlegesen hiteles másolatot készíteni, ami a kor technikai adottságai mellett jelentős időt vont el az érdemi, a levéltári anyag feldolgozását célzó munkából. A közigazgatási munka keretében Fára feladatául tették, hogy a vármegyei tisztviselők törzskönyvi lapjait is karbantartsa, a változtatásokat bejegyezze. Az alis- páni hivatalon belül gyakorlatilag - mai értelemben - irattárosként foglalkoztatták. Szinte üdítő feladatnak számított, ha értékes régi iratok érkeztek a levéltárba és ezek lajstromozásával foglalatoskodhatott, mint például 1920-ban, amikor a boldogfai Farkas család részéről dr. Farkas Tibor és Kálmán 34 db - köztük öt Mohács előtti - oklevelet adtak be a levéltárba, a további gondos megőrzésen kívül egyéb ellenszolgáltatást nem kérve. A levéltárnok figyelme a kulturális javak megőrzése tekintetében túlterjedt a levéltáron, amit az is indokolt, miszerint ebben az időben Zalaegerszegen nem működött még intézményesített múzeum. Egy ízben tudomást szerezvén arról, hogy Zalalövőn „a zalaegerszegi járási főszolgabíró és a járási számvevő magánértesítése szerint, a rómaiak korából származó régiségek forognak közkézen", az alispántól utasítást kért arra vonatkozóan, hogy ezeket a régiségeket összegyűjt- hesse. Valószínűleg erre nem kapott végül felhatalmazást, mivel az ügynek nem volt további folyománya.32 A levéltári „szakkönyvtár" bővítését, ismeretei karbantartását és fejlesztését is fontosnak tartotta. Ugyancsak 1921-ben tett javaslatot több fontos szakkönyv beszerzésére, így például a Siebmacher féle Wappenbuch vagy Nagy Iván: Magyar- ország nemes családjai, illetve Kempelennek a magyar nemesi családokról szóló művét ajánlotta az alispánnak beszerzésre, hivatkozva arra, hogy több ízben nem tudott ezek híján megfelelő tájékoztatást adni a hozzá fordulóknak.33 A vármegyei székház tervbe vett átépítésével, bővítésével kapcsolatban is kapott kutatási feladatot Fára. Az alispán szóbeli kérésére az alábbiakat terjesztette elő: „A székház régi püspöki telken épült. A jelenlegi épület fennállása előtt már volt rajta épület, amely 1765-ben leégett. Ép ebben az időben rendeli el a m. kir. helytartótanács, hogy a vármegye katonai tiszti szállásokat építsen, ezért a leégett épületet a vármegye megszerzi és azt emeletesre építteti 1768-69. évben. Valószínű, hogy ekkor az épületnek csak a kelet felé néző részét építik fel, mert [az] 1777. év májusi közgyűlésben elhatározza a vármegye, hogy a déli részét az épületnek, amely majdnem rom, újból felépítteti. Az épületet 1776-ban már nem használják katonai célokra, mert már ekkor egyes részeit bérlakás gyanánt kiadják. Az építkezés költségeire vonatkozólag csak annyit sikerült megtudnom, hogy azokat a vármegyei házipénztárból fedezték."34 32 MNL ZML Levéltár iratai 202/1921. 33 MNL ZML Levéltár iratai 95/1921. 34 MNL ZML Levéltár iratai 20/1924. Vö. Kapiller Imre: A kvártélyház építése és berendezése 1765- 1849. In: Kvártélyház. A zalaegerszegi új vármegyeháza története 1765-2008. Szerk. Molnár András. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 2009. 7-24. p. 20
