Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
Az Oszkol folyó völgye határozta meg az irányt, de mielőtt elértük volna a folyót, olyan szörnyű víztelen terepen kellett áthaladnunk, ahol majd elpusztult ember, ló a szomjúságtól. Márpedig a muraközi lovaknak, tudjuk, nagy a vízigényük. De hiába. És iszonyatos meleg. Olyan hihetetlen forróság, hogy a leeresztett ingujjon keresztül is felégett a karunk. Lovaink egymás után kaptak hőgutát. Ismét csak azt mondhatom, óriási szerencsénk volt Csete törzsőrmesterrel, aki egy-egy injekcióval lábra állította nélkülözhetetlen lovainkat. [...] Dél elmúlt, mire előttünk folyt az Oszkol szép lassan, egész a partjáig tele. De a víz piszkos, hozta az összes elképzelhető háborús szennyet. Mégis meg kellett itatni lovainkat, bár őket is féltettük. Az emberek vízellátására előkerültek a víztisztító berendezések. Kis szivattyúval ellátott azbesztszűrős készülék. Igaz, hogy remek, tiszta vizet adott, de csak úgy csöpögött, mint a pálinkafőző. Egy embernek is tantaluszi kínokat kellett kiállnia, míg annyi tiszta víz gyűlt a pohárba, hogy egyet ihatott, nem egy század... Volt és mégsem! A nép aztán úgy segített magán, hogy behajolva a folyó fölé, a víz színét ellocsolva merített az aljából, mert az tisztább!!? Rossz volt nézni ezt a felelőtlen játékot a fertőzés veszélyével. A szomjúságtól megszabadultunk, ki így, ki úgy; de most jött az éhség. Ez ellen nemigen volt megoldás. Emlékszem, itt éjszakáztunk, de igen sokáig nem tudtam elaludni az éhség miatt, pedig nagyon fáradt voltam, mások is így voltak. Másnap hasonló, de mindig jobban érezhető nehézségekkel küszködve elértük Sztarij Oszkolt. Itt a németek átvették az üldözés szerepét, és a feladatunk a második lépcső feladata lett. Viszont az ütem továbbra is erős maradt, hogy mielőbb elérjük a Dont, és leváltsuk a Donig előretörő német erőket. Itt az erdő szélére húzódva pihentünk, és egy nagyon érdekes kép ragadta meg a figyelmünket. Az erdő szélén magányosan álló épület előtt legalább harminc orosz harckocsi állt, mintha egy javítóműhely udvarára vontatták volna ösz- sze őket. Semmi külsérelmi nyom nem volt rajtuk. Mi ez? Sejtelmünk sem volt a valóságról. A németek magyarázata a következőképpen hangzott. Repülő felderítés alapján tudták, hogy az oroszok nagy páncélos erőket vontak itt össze. Ennek elhárítására alkalmazták az oxigén elvonó lövedéket. A hatása döbbenetes volt: a harckocsiban lévő személyzet, az épületben pihenő emberek abban a helyzetben fulladtak meg, ahogy éppen voltak. A priccseken félkönyékre dűlve beszélgettek, úgy maradtak. Semmi más nem látszott az embereken, mint az orrukból szivárgott a vér.163 163 д német 40 és 41 M. nehéz vetőkeretekből kilőtt 28 cm űrméretű rakétameghajtású lövedékek okozták ezt a jelenséget. Ezekből a vetőkeretekből egyszerre négy rakétát indíthattak. Egy német vetőosztály (Werfer-Abteilung) sorozatban kilőtt 480 lövedéke 30 másodpercen belül 24 tonna(!) robbanóanyagot juttatott célba. A robbanássorozat rendkívül erős lökéshullámot okozott, amelynek ereje a 91
