Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
Talán csak azért tűnt lassúbbnak a további előnyomulás, mert nem volt harctevékenység, egyébként a parancs értelmében igyekeztünk északkeletnek fordulva, az Oszkol völgyét elhagyva, a Don felé. Sűrűsödtek a terep és az út okozta gondjaink. Állandóan változott a homokos, kavicsos, emelkedő, ingoványos útszakasz. Csak négyes fogatolással tudtunk haladni. Igen nagy segítséget nyújtott a vontató kisafa ezen a vidéken, mely lovaink kimerültségét, a menetütem lelassulását akadályozta meg. Ennek ellenére óvatosan kellett haladnunk, mert ez a vidék olyan vízhiányos volt, hogy egy álló napig nem értünk kutat; inni, itatni nem tudtunk. Estefelé öt lovassal előrementem, nagy távolságra az úton, hogy felderítsem, hol érünk először vízvételi lehetőséget. Amint hosszan leereszkedtünk a lejtőn, a völgy aljában településre akadtunk, és az út mentén, egymás mellett két gémes- kút nyújtotta magasba gémjét. Tisztára magyar kép. Abban is egyezett az otthoni képpel, hogy délután lévén, a kút körül a település lakói a vízhordás közben beszélgettek. Nagy volt csodálkozásuk, mikor minket megláttak. Valószínű most láttak először magyarokat. Maradtak, amíg odaértünk. Megértettük magunkat (a románok elég jól tudtak beszélni velük). Egy lovast visszaküldtem a jelentéssel, mely tartalmazta, hogy milyen messze van a víz, és hogy a kocsisok előkészített vödrökkel érkezzenek. Amint beértek bennünket, a lakosság húzta a vizet, a lovaknak két ember menet közben feladta az ivóvizet, és megállás nélkül, nehogy megfázzanak, végigitattuk az összes lovat. így időt sem veszítettünk, és elkerültük a mohó ivással járó bajt is. Estére kelve Szinije Lipjagi164 nevű nagy helység előtt álltunk. Nagyon szép kép maradt emlékemben: Egyszerre láttam a helységbe bevonulni német páncélosokat, gyalogságot és a levegőben szálló repülőgépeket. Le is fényképeztem, de ez a kép valami oknál fogva nem került haza, elveszett az egész film. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, ami lehetőséget nyújtott levelek írására és elküldésére is. [...]165 Az ellátás hiányossága nem szűnt meg, sőt fokozódott. Itt már olyan éhes voltam, hogy a földre fekve - hogy a föld nyomja a gyomromat -, igyekeztem elhallgattatni követelőzését. célterületen széttépte az élőlények tüdejét és a véredényeit anélkül, hogy jelentősebb nyomot hagyott volna rajtuk. (Számvéber Norbert hadtörténész szíves tájékoztatása alapján.) 164Szinyije Lipjagiban működött a III. hadtest két tábori kórháza. Az 1942. augusztusi kosztyenki hídfőharcok súlyos sebesültjeit itt ápolták. Ezen kívül ide települt december 15-éig a III. hadtest anyagi ellátó központja is. 165 Kemendy 1942. július 6-ai tábori postai levelezőlapján írta a feleségének: „Mostanában nemigen volt időm írni, mert a búcsúnk napján egy igen nagy támadás volt; utána üldözés olyan fokban, hogy a muszka annyira elszaladt, hogy alig tudjuk elérni. A jó isten megőrzött minden bajtól, hála neki érte. Sok mindent tudnék róla mesélni, de majd hazaérkezésünk utánra hagyom." (HL Tgy. 4096. Kemendy Géza: Harctéri emlékeim 1942-1943. 66. sz. melléklet.) 92
