Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig

időt, hogy erre visszatérjek. Most már tapasztalatból mondhatom, hogy jól választottam, mikor végre kimondtam, hogy te jössz velem.

Mikor a zászlóaljparancsnokságot átvettem, mint anya-zászlóalj parancsnoka, igyekeztem élni azzal a jogommal, hogy először én válogatok az állományból. Minden beosztásra a legmegfelelőbb embert kívántam állítani, hogy jó zászlóaljam legyen. Mivel én a legtöbb időmet Kaposvárott meg Székesfehérvárott szolgáltam, a tisztek közül keveset ismertem. Ezért mindenkit leinformáltam. Mikor rád került a sor, egyáltalán nem tudtam rólad egyebet, minthogy a karpaszomá- nyos iskolán rangelső voltál. Dukai törzsőrmester egyszerre hozzám hívott be, pedig te a 47/11. állományába tartoztál.

Ezért visszatettek oda. Mikor mégis visszavettelek, mert bíztam abban, hogy egy rangelső reményre jogosít, megjelent a laktanyában Dettay Béla alezredes úr, mint a 47/11. zászlóalj leendő parancsnoka. Megkérdeztem rólad a véleményét, mint aki a keszthelyi járás levente parancsnoka, kell, hogy ismerjen. Mondta, hogy nagyon jól ismer, nála szolgáltál 1940-ben. Véleményét ekkori tapasztalataira alapozza: egy renitens, veszedelmes ember, akire társai nagyon hallgattak. Erre én gondoltam, dehogy kell nekem ilyen ember, még vele is vesződjek, lesz amúgy is elég gondom. Vissza a 47-hez. Feltűnt a segédtisztnek, Richl Tibornak, mennyi változás van a személyedet illetően, megkérdezte, mi az oka. Elmondtam neki az eddigieket. Akkor ő határozottan kiállt melletted, mint évfolyamtársad az iskolákon, és meggyőzött. Amikor hívattalak, megmásíthatatlan volt az akaratom. Hallottam egyet s mást a[z l]940-ben történtekről, de most csak az érdekesség kedvéért kérlek, meséld el.- Hát erre egyáltalán nem gondoltam. Kíméletlen és igazságtalan volt Dettay alezredes úr velem és a többi karpaszományos őrmesterrel szemben. Nekünk 1940. január 1-jén esedékes volt a zászlósi rang, de nem neveztek ki bennünket, hogy a mozgósított országnak kisebb legyen ezzel is a kiadása. Szakaszparancsnokok lettünk valamennyien - a mi századunknál hárman voltunk - és tiszti beosztásunk volt 2 pengőért, 10 naponként! Annyit kaptunk, mint a legényünk. Az összes közül csak nekem volt állásom! A többieket a szülei pénzelték, már ahogy tudták!

Annak ellenére, hogy Dettay alezredes úrnak én a tudomására hoztam, mert „K" tiszt is voltam, és ez feladatom is volt, nem vette tudomásul, és arra kapacitált bennünket, hogy a tiszti étkezdén étkezzünk. A legénységi étkezés, ami kötelező is volt mindenki részére, olyan kiváló volt, hogy olyat baka még soha nem evett. A tiszti étkezdén pedig egy összeget mindenkinek kellett fizetnie, amit a többiek nem bírtak. Tovább erőltette a dolgot, és elérte a tiszteknél, hogy ők fizetik a mi részünket. Ez már megalázó volt, mert nem minden ember egyforma, és volt olyan, aki ezt többször, méltatlankodva fel is emlegette.

87