Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
Debrecentől Csökmőig ment ez a kínos dolog. Itt a nagyvendéglő három, egymásba nyíló szobájában terítettek a tiszteknek egyik délben. Mi természetesen az asztal végén helyezkedtünk el egy csomóban. Ahogy a tiszti legények behozták a levest, és sorra kínálták az asztalnál ülőket rendfokozat szerint, én pont odaláttam, hogy az egyik főhadnagy nem ette meg a kimert levest, hanem amikor a legény a háta mögött felénk tartott a tállal, odaintette és beleöntötte a maradék levesét a tálba, a legény pedig hozta hozzánk, hogy minket kínáljon. Ez már sok volt. Mondtam a fiúknak, mit láttam. Erre én felálltam, velem együtt az összes kar- paszományos őrmester, és kimentünk a teremből. Ezután többé nem is mentünk a tiszti étkezdébe. Ezért voltam én renitens, és ebben hallgattak rám a kollégák, ítélje meg alezredes úr a cselekedetünket.- A magam tapasztalatai szerint ítélek meg mindenkit, és örülök, hogy téged választottalak. Feküdjünk le, mert holnap nehéz napunk lesz. Jó éjszakát! Másnap, kora reggel mindenki fenn volt. Lovait tisztogatta, etette, itatta, vagy akinek ilyen dolga nem volt, borotválkozott, mosakodott. Az árkász raj pedig az alezredes úr parancsára egy óvóárkot ásott a számunkra. Én éppen az egyik felét, hogy lehúztam arcomnak a borotvával, amikor rettentő csörgés a fejünk felett. Olyan hang volt ez, mint mikor a jég rázúdul a ház tetejére, vagy az érett diót póznával leverik. El nem tudtuk képzelni hirtelen, mi lehet ez. Hullott a levél, a vékony faágak a fejünkre. Valaki felkiáltott: eltaláltak! Nem lehet más, csak kartács, mint hatásos lövedék az erdőben álló személyek, lovak ellen. Az egész háború alatt nem hallottam, hogy használták volna ezt a régi lövedéket. A kartács szóra az összes ember a fedezékbe ugrott. Egymás hegyén-hátán feküdtek. Amikor már fél méterrel magasabb volt az ember, mint a gödör széle, még mindig egymásra feküdtek. Semmi különös nem történt, mindössze egy embernek a bakancsa sarkába állt bele egy szilánk, kissé megsebezve a lábát. A támadás viszont megindult már ekkor Tyim birtokáért. Az első akadály a város előtt húzódó igen széles és mély harckocsi-árok volt. Harckocsik ugyan nem voltak, de a gyalogságnak át kellett ezen jutnia. Igen ám, de a harckocsiárok felénk eső oldala állássá volt kiépítve, melyben az orosz gyalogság igen kemény ellenállást fejtett ki. A 9. [könnyű] hadosztály feladata volt Tyim elfoglalása. Az összefogott erő átsegítette a küzdőket a harckocsi-árkon, és megnyílt az út a városba. Nem hiába tanította a harcászati szabályzat, hogy a helységharc a legnehezebb, és itt az összeköttetés és az együttműködés a legfontosabb; most beigazolódott. Csapataink a városba bejutva pont erre a két dologra nem ügyeltek. Igaz, ilyenben még nem is volt részük! A tüzérség nem kapott pontos helyközlést, így bizony megtörtént, hogy támogatásra szánt tüze éppen a sajátra hullott. Ekkor 88
