Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - IV. Beszegyinotól a Donig. 1942.VI.28–1942.VII.11-ig
elő hős románjaink. Rettenetesen féltek a halottól, de még jobban az élőktől, mert a lőrésből kilógó hulla mellett másztak be a bunkerba. Nagyon hatásosan indítottuk őket útjukra. De ugyanitt találtunk egy fekete és egy szürke hátaslovat. Gazdájuk nem volt, de a két ló már régóta állt, várva gazdáját. Jellegzetes állásban voltak, ami azt mutatta, hogy hosszú ideje unatkoznak és éhesek: nyakukat egymás nyakán áttéve, fogukkal vakargatták egymást. Mivel gazdájukat úgyis hiába várták, elvezettük őket a vonathoz.- Látták, mi átmentünk és minden baj nélkül vissza is jöttünk, nem veszélyes az átkelés, most azonnal induljanak, ha jót akarnak! - kiabáltam rá a lóvezetőkre. Jónak is látták, hogy eltűnjenek előlem, mert igen mérgesen villogott a szemem. Ezen a nehézségen átesve, arra lesz valaki figyelmes, hogy néha egy-egy puskalövés hallatszik, de nem elölről, hanem hátulról, a mögöttünk lévő bunker irányából. Kétségtelen. No, erre az árkászok, föl a tetejére és egy kézigránátot be a lőrésen. Több lövés nem esett. Ellenben ijedt hang kiált föl:- Idenézzetek, mi van itt?! Mindenki odarohan. Majdnem eláll a lélegzetünk: amilyen széles a fasor, három sorba lerakott orosz, fadobozba rakott úgynevezett koporsó-akna látszik ki a homokból. A fölötte történt nyüzsgés lesodorta róluk a földet, és Isten különös csodája, hogy nem robbant. Amit a csim-bum nem tudott elérni, ez a rengeteg akna elvégezte volna. Kalmár József egészségügyivei volt egy kezdeti megállapodásom: ha sármelléki, vagy egyéb környékbeli sebesült van, bármilyen messze vagyok, feltartott kezével jelezze nekem, látni akarom őket. Most nem messze állt meg egy kocsi, és arról sebesültet emeltek le, és Kalmár jelzett. Gyorsan odamegyek, és a sármelléki Pusztai Ferit160 látom a hordágyban fehéren a nagy vérveszteségtől, hiszen ahogy behorpadt alatta a vászon, szinte tele volt vérrel. Fiatal, korengedélyes szakaszvezető volt. Gránátvetős rajparancsnok. Egy ellenálló bunkert akart megrohamozni, de románjai fekve maradtak, amikor ő egyedül felugrott, és kézigránáttól telibe találva, igen súlyos altesti sérülést kapott. Kérdeztem halkan Viczián doktort: Milyen súlyos a sebesülése?- Nem muszáj neki okvetlen meghalni - felelte. Amikor a gépkocsira fel segítettem tenni, vigasztaltam Ferit:- Mondja a doktor úr, meg fogsz gyógyulni Feri.- Tudom, hogy meggyógyulok, és a Donnál újra ott leszek! Csodáltam ennek a fiatal, de igazi katonának a lelki nagyságát. Megemlítem, hogy a Donnál újra ott volt, de ezen nagyon megdöbbentem. Akkor mondta egy barátja, hogy azt hallotta, a Feri meghalt a kórházban. Hát tényleg megjelent a 160 PUSZTAI FERENC (Sármellék, 1921. május 26. Balázs Eleonóra) tizedes, címzetes szakaszvezető. 1942. június 28-án Linkovonál a bal combján szilánksérülést szenvedett. 1964-ben halt meg Sármelléken. HL HM 22. v. oszt. 633369/1942. 85
