Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Ajánlás
Bevezető Ezt a könyvet a Kemendy család krónikája részének tekintem. Megírásának módja rendhagyó: előrenyúltam az időben, hiszen az 1650-ig visszanyúló anyakönyvi kutatásaim eredményeit még csak jegyzetekben őrzöm; összefüggő tárgyalását meg sem kezdtem. Nagy időt hagytam ez ideig feldolgozatlanul. Amiért ezt az 1942-től kezdődő szakaszt vettem elsősorban - megelőzve az időrendi sorrendet ennek okairól szeretnék néhány mondatban beszélni. Részvételem a II. világháborúban, életem legemlékezetesebb szakasza. Ennek emlékei kitörölhetetlenül vésődtek emlékezetembe. Nem kellene félnem, hogy valamikor is elmosódnának. Mégis, az utóbbi időben ennek az időnek megítélése körül lényeges változás következett be, mely tapasztalataim szerint rendkívüli erővel felkorbácsolta a kedélyeket, mely alól magam sem vagyok kivétel. Ennek elevenen élő hatását akarom kiaknázni azon keresztül, hogy ennek a lelkiállapotnak kapcsán még élénkebben törnek elő az emlékek, melyeket utódaimnak szeretnék a maguk igazi valóságában átadni. Ezt a tragikus kimenetelű háborút - melyet egyesek nagyon helyesen a II. Mohácsnak tartanak és emlegetnek -, a magyar nép igen súlyos véráldozattal fejezte be. Ennek a több évig tartó részvételnek viszonylag rövid szakaszára - 1942. április - 1943. február - esik [a] 150.000 fős veszteség1 és a 2. magyar hadsereg teljes anyagának elvesztése. Ennek a szomorú ténynek értékelése az eddig eltelt időben azt az egységes vonást hordozta, hogy a magyar hadsereg, a magyar katona hitványsága volt egyedüli okozója a mérhetetlen pusztulásnak. Ennek a véleménynek első megfogalmazása a német vezetés részéről született, és még a mai napig is élő, hiszen a mai német irodalom is a magyar hadsereget teszi felelőssé a keleti front felbomlásáért. A magyar közvéleményt irányító német befolyás már az események bekövetkezése pillanatában erőteljes megvetésben részesítette a 2. magyar hadsereget. A vízbe dobott kő utáni gyűrűzés tartott egy ideig, majd teljesen megszűnt. Senki nem beszélt róla. Feledve lett az a 100.000 halott,2 a nemzeti katasztrófa sok-sok szerencsétlen áldozata, akik ennek a nemzetnek fiai voltak... 1 A magyar királyi 2. honvéd hadsereg (továbbiakban: 2. hadsereg) 150 ezres személyi vesztesége - hivatkozás nélkül - először az 1958-ban dr. Horváth Miklós szerkesztésében megjelent „A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" című, célzatosan válogatott dokumentumkötetben látott napvilágot. Ezen adatot egyéb hiányában sokan kritikátlanul átvették. Mindenre kiterjedő pontos adat mostanáig sem került elő. A korabeli részadatok összegzése alapján 2. hadsereg hozzávetőleges veszteségadatai a következők: mintegy 125 ezer főre tehető a sebesültek, hősi halottak s a hadifogságba esettek száma. Közülük 49 ezren estek el, közel ugyanennyien sebesültek meg, s a hadifogságba esettek száma 27 ezer fő lehetett. Vö. Szabó Péter 2001. 303. p. 2 Lásd az 1. számú jegyzetet. 6
