Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - III. „Magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot!”
Ezután leveleimben burkoltan célozgatok erre a várható eseményre. Arról sem feledkezem meg, hogy a hónap végén lévő sármelléki búcsúhoz jó mulatást kívánjak az otthoniaknak. És valóban hamarosan elvonultunk. De még azt megelőzően az új helyünket, annak környékét, az odavezető utakat el kellett mennem szemrevételezni. Hatalmas körutat tettünk. Olyan területre jutottunk, ahol több volt az erdő, hullámosabb a talaj. Útközben csodáltam meg a képen látható, gépkocsira szerelt töltelék üzemet.131 A németek kedvenc Wurscht-ját132 gyártották. Nem volt az üzem helyhez kötve. Néhány apróságot már láttam, ami nagymértékben mutatta technikai különbségünket a németekhez viszonyítva. A későbbiek során [...] végzetessé is vált számunkra. Galicsi a neve az új községnek, melybe költöztünk. Szép, füves völgyben feküdt. Úgy érzem, északabbra kerültünk, egyébként ugyanabban a sávban maradtunk. Nyugalmas hetek következtek. Lovaink a dús füvön, mi pedig az alezredes úr jóvoltából tejen, tejes kávén erősödtünk.133 Hamarosan láttuk, hogy az itt tartózkodásnak erőgyűjtés a célja. Aztán mind több szó esett arról, hogy innen indul a támadás. Az orosz légi felderítés hatásosan működött, és néhány nap múlva éjszaka bombázást kaptunk. Nem nagy bombákat, hiszen csak élő célokat kellett támad- niok. Érdekes eszközük volt: a katonák „Molotov-kosárnak" nevezték el. Benzines hordó nagyságú, vékonyfalú tartály, megtöltve apró bombákkal. Kidobás után a tartály általában szétvált, és a benne lévő tartalom rázúdult az alatta lévő célokra. Ilyeneket dobott ezen éjjel is az erdőszélre, ahol a hadosztály lovasszázada éjjelezett. Tetemes lóvesztesége lett a századnak. Néhány képet készítettem másnap reggel az áldozatokról.134 Megfigyelhető, hogy a lovak lábait nyírta el a repesz, tehát kizárólag élő célok ellen, a föld színén szétfröcskölő robbanásról lehet beszélni. Reischl Ráfi lovásza, a gyenesi Kránicz135 is itt halt meg. Bizony szomorú kép a szerte heverő ló hullák, borzalmasan megcsonkítva; nemkülönben a ló nélkül maradt szegény huszár [...]. A másik képen a feladatát nem teljesítő Molotov-kosár látható, mely a levegőben nem nyílt szét, így csak a földre ütődés nyitotta szét, de így már bombái nem gyújtottak be.136 Az idő esős maradt. A mozgást kis távolságra is megnehezítette. Csak egy példát. Mindegyik jelentőlovas távol, úton volt, de jelentést kellett azonnal az ezredhez vinni. Ki viszi? Én elviszem - jelentkeztem. Egész közel volt az a kis község. De olyan sárga agyagos sár, hogy csak lépésben lehetett menni. Eszembe 131 Lásd a 17. sz. képet! 132 Kemendy „krinolin"-ként azonosította. 133 Lásd Kemendy 1942. június 17-ei levelét, a Függelék 4. sz. dokumentumát! (HL Tgy. 4096. Kemendy Géza: Harctéri emlékeim 1942-1943. 51. sz. melléklet.) 134 Lásd a 18. sz. képet! 135 Neve és adatai nem szerepelnek a korabeli veszteség-nyilvántartási dokumentumokon. 136 Lásd a 19. sz. képet! 65
