Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - III. „Magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot!”
tes, egy huszár szakaszvezető, aki az első háború csodás huszárjait idézte. Zömök, szép fekete bajuszú huszár volt, aki karabélyát jobb kezével markolva, nyergén keresztben fektetve, balkézzel lovát vezetve zárta be a menetet. Komoly lehet a helyzet, ha már az ezredtartalékot riadóztatták. Én is elrendeltem a készültséget, hisz abban az esetben, ha a hídon át áttörnének, az egész zászlóaljnak a hátába kerülhetnek. Nekem is volt közel 100 emberem, ilyen esetben komoly erőt jelenthet, még ha csak kocsisok is. Az időt figyelve, mikor az óra 3 órát mutatott, mintha egy karmester leintette volna, elhallgatott a csatazaj. Ez volt egyébként a jellemző! Hamarosan vonultak is vissza az előbb előttünk elvonuló egységek. Be sem avatkoztak a harcba. Nem volt rá szükség. Még reggel megtudtuk a zászlóalj parancsnokságon, mi történt. A Kolhoz-támpontra indított az ellenség támadást, melyet Rédey Pista hadapród őrmester védett egy szakasszal. Az ejtett foglyok vallomása szerint a támadásban részt vett egy orosz zászlóalj, rohamutászokkal megerősítve. Az volt a feladatuk, hogy amint megkapaszkodnak a dombon, azonnal ássák be a zászlóaljat. Tehát hídfőt kívántak létesíteni. De ez nem sikerült. Megtört ez a fölényes erejű támadás Rédey Pista szakaszának bátor helytállásán. Pista ezután hamarosan megkapta ezért a tettéért a Nagy Ezüstöt, melynek birtokában a „vitéz" előnév várományosa lett. Őszintén örültünk valamennyien. Itt tüntette ki magát a sármelléki Szántó Sándor tizedes, rajparancsnok is, akit szintén Nagy Ezüstre terjesztett fel alezredes úr.128 Levelemben meg is említettem.129 Dudorovka és Internacionál között, a domboldalon kolhoz épületek voltak. Ma sem tudom, minek a raktározására használhatták az itt álló, 2x2x2 m méretű, 40 cm magas lábakon nyugvó, gerendákból összeállított épületeket. Ezekbe halmoztak fel nagy mennyiségű tüzérségi lőszert a mieink. Erre azért volt szükség, mert az oroszok mind nagyobb kötelékekkel támadtak. Fel kellett arra is készülni, ha netán áttörnének, ez a hatalmas lőszermennyiség ne kerülhessen a kezükre. Alezredes úr engem bízott meg, hogy abban az esetben, kizárólag az ő parancsára, robbantsam fel az egész készletet. Küldött egy utászt, aki kioktatott a robbantás elvégzésére. Óriási tányéraknát kellett az 128 SZÁNTÓ SÁNDOR (Cserszegtomaj, 1912. szeptember 20. Magyarosi Teréz) tartalékos tizedes. Az ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartásáért „legfelsőbb elhatározásra" az 1942. szeptember 18-ai és október 29-ei rendelettel a Magyar Bronz Vitézségi Érmet, 1943. január 16-ai rendelettel pedig a Magyar Kis Ezüst Vitézségi Érmet adományozták részére. A visszavonulás során, 1943. február 5-én Sztarij Oszkolnál nyoma veszett. 1949-ben a keszthelyi járásbíróság perenkívüli 650- 1949. szám alatt holttá nyilvánították. HL HM 22. v. oszt. 756130/1943.; HKözl. (Szü.) 1942. 40. sz. 867. p.; HKözl. (Szü.) 1942.46. sz. 1053. p.; HKözl. (Szü.) 1943. 5. sz. 107. p. 129Kemendy 1942. június 8-ai levelében írta a feleségének: „A Szántó Sándor (Bősze lány ura) Nagy Ezüst Vitézségi Éremre van felterjesztve. Örülök neki. Ha nem tudná a felesége, örvendeztesd meg vele. Vitézül harcolt a Sándor." (HL Tgy. 4096. Kemendy Géza: Harctéri emlékeim 1942-1943. 43. sz. melléklet.) 63
