Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - I. 17-es! 47-es? 47-es? 17-es!

kértem, csak innen-onnan hallottam vissza feleletet. Akkor láttam, hogy a legénység nagy része román,24 nem értik, amit mondok, és nem tudnak magyarul beszélni. A lovászom is román: Veszkán Miklós.25 Felelet helyett csak a vállát vono- gatja. Hű, a teremtését, mi lesz ebből?! Amit a magyarok csináltak, azt utánozták. Elkeseredtem.

A lovak szabvány szerinti rendbehozatalával kezdtük a munkát. Itt vettem hasznát a vonattanfolyamnak. A földig érő sörény, farok helyes kurtítási módja és mértéke fontos, hogy a lovaknak előírásos „külső megjelenése" legyen. Hát ez gyorsan ment is. Hanem a járművek és a szerszámok...! Hogy itt mi volt...? Hát az kétségbeejtő volt. Ugyanis a muraközi járművek teljesen helyi jellegűek voltak, semmi azonosság nem volt az ismert „kettesfogatú országos járműhöz". A rúd nem volt kivehető, vagonba tehát nem lehetett a kocsit betenni. A kocsinak nem volt oldala, lőcse: csak a rakonca mellé tett 1-2 deszka alkotta az oldalt. Nem volt első, hátsó saroglya, suber. A lószerszám is egész különös: uralkodó volt a hámiga, és a kettes fogatot is csak egyágú hajtószárral kormányozták. A másik általános baj az volt, hogy minden nagyon ócska volt. Tehát, ami volt, az se volt. Kész volt a feladat: szinte mindent újítani kellett. De hol veszek én ennyi iparost, akik ezt a hatalmas méretű munkát rövid egy hónap alatt elvégzik?

Bejártam az egész várost: kerestem bognárt, kovácsot. Legnagyobb szerencsém a kovácsokkal volt. Több jó műhelyt is találtam. Ok meg először bizalmatlanok voltak a hadsereggel szemben a fizetést illetően. Viszonylag az ez irányú meggyőzés volt a legkönnyebb. A laktanya közelében akadtam rá Vaszary úr műhelyére. Háromkohós nagy műhely volt, príma felszereléssel. Maga Vaszary úr az igazi kovács-mester típusa. Három segéd, meg egy inas a műhelyben. Ezzel biztosítottnak éreztem a sikeres munkát. De először a kocsik farészét kell elkészíteni, csak azután lehet vasalni. De hol vannak bognárok? Sehol. Ráakadtam a városban egy géperőre berendezett asztalos műhelyre, azt foglaltam le. De bognárfából is hiány volt. Kocsioldalakat fenyő gömbfából csináltattam, mely köny- nyű és szálas, tehát erős. Nem kellett félnem, hogy elpattannak, mint a fűrészelt fából készült oldaldorongok.

24 Az 1938 és 1941 közötti területi visszacsatolások során határainkon belülre került nemzetiségi hadkötelesek - főleg románok és ruszinok - 20 százalékos arányban kerültek be a 2. hadsereg alakulatainak állományába. Vagyis arányuk a kivonuló hadsereg állományának egészében megfelelt az ország összlakosságában képviselt számarányuknak. A gyalogezredekben velük töltették be például a kocsisok, málhásállat- és taligavezetők, szakácsok, mesteremberek, sebesültvivők, lőszervivők, árkászok és puskáscsatárok 30-50 százalékát. Kisebb létszámban bekerültek a tüzér és műszaki alakulatokba is. A vonatalosztályoknál viszont meglehetősen nagyszámú nemzetiségi legénység szolgált. Vö. Szabó Péter 2001. 61. p.

25 VESZKÁN MIKLÓS honvéd (Szentkatolnadorna, 1909. augusztus 16. Boka Mária) eltűnt 1943. január 27-én Sztaro Nyikolszkojénál. HL HM 22. v. oszt. 756130/1943.

17