Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - VI. Rudkinótól a magyar királyi honvéd vezérkari igazolóbizottságáig (Közben: Elpusztul a 2. magyar hadsereg)
- Ne beszélj ilyet, ebből a házból hallatszik ki - mutatok a mögöttünk levő házra.- Most se hallok semmit - mondja Jancsi.- Menj be, megvárlak, nézd meg, kik vannak benn. Jancsi visszajön, és újra azt mondja, senki nincs a házban, meg ő semmiféle zenét sem hall. Furcsa, gondoltam, és abba is hagytam a beszédet, mert már úgy nézett rám, mintha nem volna nálam valami rendben. Tovább jártuk az embereket. Éppen jobbra haladtunk, amikor már enyhe köd ereszkedett, nyilván a közeledő reggelt jelezte, és a mi jobbszárnyunkon egy ember hangos kiabálással rohan hátra, azaz nyugat felé. Torkaszakadtából ordítja:- Harckocsi támadás jobbról! Na, éppen ez hiányzott. Minden ember idegesen felkapja a fejét.- Állj! Hol a harckocsi? - kiáltok rá.- Ne állítsanak meg, jobbról harckocsik!- Álljon meg, mert lövök! - és már be is löktem a zárdugattyút. Erre megállt, és odamentem hozzá.- Mutassa meg, hol látta a harckocsit!- Ott jobbra állnak, a ködben feketédnek. Négy darabot lehet látni - mondja a katona.- Nyugodjon meg, azok nem harckocsik. Én ismerem a terepet, százszor jártam el mellettük, azok földre helyezett üzemanyag tartályok. Azokat nézte álló harckocsiknak. Jöjjön, odamegyünk, hogy meggyőződjön róla. Aztán odamentünk, és látja, hogy mit nézett ő veszedelemnek. Én azonban valamit láttam, amit érdemes megemlítenem: A szélső tartálynak támaszkodva áll egy katona mozdulatlanul. Mondom neki:- Ember mozogjon, ne álljon mozdulatlanul, mert megfagy a lába! Erre a következőket mondja:- Nem baj, ha egy kicsit megfagyok; legalább elvisznek kórházba!- Meg van maga zavarodva, ha így beszél. Tudja maga, hogy már nincs hova vinni azt, akinek kórházi ápolásra van szüksége? Itt már mindenkinek magának kell vigyáznia magára, nem pedig szándékosan olyan bajt okozni magának, amiből nincs, ahol kigyógyítsák. Ez egy döbbenetes jelenet volt. Ez az ember már kész. Ez tovább nem bírja, pedig még csak most kezdődik. Egy szemernyi akaraterő sincs benne. Ilyen hamar összelottyanni...! Miután a „harckocsi támadást" sikerült elhárítanom, visszamentünk az embereimhez, és igyekeztem őket azzal megnyugtatni, hogy nevetségessé tettem a kiabálót. Azzal tisztába voltam, ha kitör egy harckocsi-pánik, az összes ember úgy szétugrik, mint egy zsák bolha. Nem volna csoda, hiszen nekünk, akik ott álltunk, a puskán és néhány töltényen kívül semmi hatásos fegyverünk nincs...! 178
