Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - VI. Rudkinótól a magyar királyi honvéd vezérkari igazolóbizottságáig (Közben: Elpusztul a 2. magyar hadsereg)
kérdésemre, lőszerrel hogyan vannak ellátva, azt felelték: nekem van 5,10, 2,1 db lőszerem. Kiegészítették a lőszerüket, és elindultunk az útvonalon. Kb. 100 m- ként kellett egy-egy embert leállítanom. Holdvilágos, hideg éjszaka volt. Nem tudtam komolyan venni ennek a reteszállásnak az erejét, hiszen a borzalmas hidegben az emberek a fejükre borított pokrócok alatt nem is láttak, és elernyedtek. Ennek sok fagyásos áldozata lesz. A másik aggasztó körülmény, hogy ezek az emberek a terv szerint ezen az éjszakán végleg hazamentek volna. Ez biztos ma is foglalkoztatja őket, és most állnak a Szemigyeszjatszkoje felé vivő úton, a hó tetején 100 m-re egymástól... Ha nem is jön egyetlen orosz sem, akkor is végzetesen össze fognak roppanni. Nem győztem eleget mondogatni, hogy állandóan mozogjanak, és a lábukat is mozgassák a bakancsban, nehogy megfagyjanak. Fásultan néztek rám. Mikor az utolsó embert leraktam, a parancs értelmében visszaindultam. Ekkorra már a két sötétszínű ló tiszta fehér volt: megfagyott a szőrükre rakódott pára. Érdekesnek tűnt, hogy a hideget nem éreztük. A -20 fok körüli hideg kellemetlenül csipkedi az ember bőrét, de ezen az éjszakán jóval alatta volt a higany: -35 fok volt. Nem ültünk fel a szánkóra, utána ballagva mentünk, és közben óvatosan rágyújtottunk. Hogy a gyufát meg tudjam gyújtani, a jobb kezemről lehúztam a kesztyűt. Utána elfelejtettem újra felhúzni, és ahogy ballagtunk, egyszer csak ösz- szeütődik a két kezem, és a kesztyű nélkülit már nem éreztem. Szörnyű alattomos hideg volt. Ez lett a legtöbb ember veszte, mert nem figyelmeztette a hidegre; mire észrevette, valamelyik testrésze már meg is fagyott. Reggel bevonták ezt a szakaszt az útról. Semmiféle ellenséges erőt nem észleltek. Másnap már az egész zászlóalj Gremjacsje védelmére állt déli és nyugati irányban. Kelet felé, az állásokban a 3/II. zászlóalj védett. A nap folyamán semmiféle mozgás a környékünkön nem történt. Estére szakaszommal megint nyugat felé álltam fel: a szakasz balszárnya a nyugat felől bevezető útnál, jobbszárnya a párszáz méterre a Gremjacsjétől északra levő traktorállomástól. Balra hozzám csatlakozott Somfay György hadnagy szakasza, jobbra egy ismeretlen szakasz. Az idő tartotta magát, talán még hidegebb volt; állandóan lefelé ment a hőmérő higanyszála. Szinte nappali világos, szikrázó csillagok. Állandóan az embereket jártam, hogy mozogjanak, figyeljenek, el ne aludjanak. Jancsival örökké mozgásban voltunk. Már jóval éjfél után, a fáradságot nem is érezve - talán mert meg sem álltunk -, egyszer csak azt hallom, hogy a mögöttünk lévő házból egy hatalmas zenekar hangjai szűrődnek ki. De mindig jobban erősödve hangzik.- Hogy ezek a németek milyen disznók! Semmi elővigyázatosság bennük, még itt is, ebben a csendben, ebben a helyzetben, van kedvük gramofonozni!- Nem hallok semmit - mondja Jancsi. 17
