Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - VI. Rudkinótól a magyar királyi honvéd vezérkari igazolóbizottságáig (Közben: Elpusztul a 2. magyar hadsereg)

A zászlóalj összes tisztje együtt volt, és végtelen nyomott hangulatban ültek, senki nem beszélt. Úgy láttam, nem tudnak semmit, de valami rossz a levegőben lebeg. Megszólalt Baracskay főhadnagy:- Egy nappal később indulunk, mert az ezredtörzs előz bennünket az új rendelkezés szerint.

Mindenkinek fennakadt a szeme. Még nagyobb csend ülte meg a szobát.- Maradt még újévről néhány üveg bor, behozatom, igyátok meg! És intézkedésére behoztak egy láda bort. Legalább ilyenkor meg szokott jönni a beszédes kedve mindenkinek, de most ez sem hatott.- Tudtok-e valamit? - kérdeztem a mellettem ülőtől.- Semmit! - felelte. Megszólaltam:- Ne játsszunk szembekötősdit. Jobb, ha mindenki tudja, mi történt. - És elmondtam a ma délután szerzett értesülésemet a hadosztálynál. Megérzésüket igazolták szavaim. Késő éjszakába nyúlóan együtt maradtunk, nyilván intézkedésre vártunk, ami késett. Egyszer csak befut valaki, és valósággal örvendezve hozta a hírt:- Megjött alezredes úr! Hát ez valóban igaz örömmel és megnyugvással töltött el mindenkit. Most van igazán szükség, hogy az ő varázslatos személye köztünk legyen. Biztonságot ad már a puszta jelenléte is. Tájékozódott, és minket is tájékoztatott. Rögtön nagy megnyugvás lett úrrá az összes jelenlevőkön. Alezredes úr a rá jellemző megfontoltsággal azonnal felmérte a teendőket. Ebben az időben, amely igazán kezdeti időnek számított az új helyzetben, a déli irány lehetett csak a veszélyes. Tudniillik a tőlünk délre áttört ellenség kb. 60-70 km-re lehetett, de előrerendelt felderítői már megjelenhettek a mi körletünkben, hiszen a kiépített vonal mögött semmi ellenálló erő nem volt, de kiépített második vonal sem. Tudjuk miért. Magához hivatott, és a következőket mondta:- Azonnal előállítanak egy szakaszt, 35 embert. Ezeket vidd a Gremjacsje-Sze- migyeszjatszkoje útra, és azon állítsd fel őket délkeleti irányú figyelésre. Tudod, most még csak sí-járőrökkel lehet esetleg számolni. Ezek fehér hólepelbe öltözött oroszok. Addig nem tudnak lőni, amíg mozognak. Oktasd ki az embereket, hogy mozgás közben küzdjék le őket.

Elmosolyodtam, amit ő észrevett.- Mit nevetsz?- Alezredes úr, alázatosan jelentem, az jutott eszembe, ha a kisgyereket beküldik a sötét szobába, annak mondják: ne félj ám, nincs ott semmi, amitől félni kellene. Nem félek, a parancsot azonnal végrehajtom!

Kaptam egy kétlovas szánkót, hogy azon jöjjek vissza. Az épület előtt álltak már az emberek. Egyetlen ismerős arc sem volt köztük. Majdnem valamennyien más-más alakulatból voltak összegyűjtve. Volt, akinek pisztolya, a többieknek puskája, ahogy az előbbi beosztásának megfelelően fel volt fegyverezve. Arra a

176