Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - V. Fél esztendő „A világ leghosszabb falujában”. Sztaro Nyikolszkoje, 1942.VII.12-étől 1943.I.13-ig

- Erre az örvendetes eseményre inni kell. Menjünk le a hadosztály étkezdébe - mondta Laci. Kért egy-egy deci rumot, és amellett beszélgettük elmúlt és elkövetkezendő élményeinket.

Félig sem ürültek ki a poharak, amikor az egész hadosztálytörzs nagy hanggal megjelent, és rendezkedni kezdtek. A holnap érkező magas rangú német vendégek fogadását beszélték meg. A zenekar vezetője is jelen volt. Barra őrnagy, a [könnyű] hadosztály vezérkari főnöke irányította a leendő fogadás részleteit. A németek megérkezése pillanatában, amint a mögötte levő asztalban elhelyezett csengőgombot megnyomja, és ezen kívül int is, a zenekar kezdjen rá a német himnuszra. Idáig jutott, amikor tőlünk balra a falon elhelyezett telefonkészülék megcsendült. A telefon kezelője hangosan jelentette, hogy Barra őrnagy urat kérik a telefonhoz. Teljes csend lett a teremben. Odalépett, átvette a készüléket, és ezeket a szavakat lehetett hallani (betű szerint):- Igen! És milyen mélységet ért el? Sikerült elreteszelni?- Valahol baj van - volt az első érzésem.- Urak! Most jelentik délről, hogy az orosz Urivnál áttört. Máris néhány km mélységet ért el. A hirtelen bevetett erőkkel megpróbálták elreteszelni, azonban ez az erő nem elégséges.

Nemcsak az előbb hallott szavakra, hanem belső érzésemre hagyatkozva, felálltam és azt mondtam:- Gyerekek, az a meggyőződésem, hogy ez az esemény számunkra végzetes. Nem megyünk haza. Isten veletek!

Meg sem ittam a rumot, elmentem.

174